Lemondott a botrányba keveredett CDU-képviselő
A Nüsslein- és a Löbel-ügy a CDU/CSU pártszövetség számára nehéz időszakban robbant ki.
A Nüsslein- és a Löbel-ügy a CDU/CSU pártszövetség számára nehéz időszakban robbant ki.

A választóknak már csupán a 32 százaléka támogatja a legnagyobb kormányerőt és bajor szövetségesét.

Manfred Weber tervezete szerint harminc képviselő kezdeményezhetné egy teljes nemzeti delegáció kizárását.

Armin Laschet szerint jelenleg nincs ok elmozdulni a patthelyzetből.

Az újonnan megválasztott Armin Laschet helyett Markus Söder lehet a potenciális utód.

Németországban egy Merkel nélküli Merkel-korszak következik, annak hűvös pragmatizmusával és kiszámíthatóságával együtt.

A CDU új vezetője támogatta Merkel bevándorláspolitikáját, de azt nem kívánja ráerőltetni másokra.

Szijjártó Péter és Novák Katalin a közösségi médiában reagáltak az új CDU-elnök megválasztására.

A CDU új elnöke jó kapcsolatot ápol a magyar kormánnyal, tartománya, Észak-Rajna-Vesztfália pedig a legnagyobb magyarországi befektetők közé tartozik.

Friedrich Merz mindössze pár tucat vokssal maradt le Észak-Rajna–Vesztfália miniszterelnökétől. Tudósításunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.