Lenin-szobrot kaphat Nyugat-Németország is
A Németország Marxista-Leninista Pártja szélsőbaloldali tömörülés a szovjet kommunista vezető és ideológus születésének évfordulójára készül átadni az alkotást.
A Németország Marxista-Leninista Pártja szélsőbaloldali tömörülés a szovjet kommunista vezető és ideológus születésének évfordulójára készül átadni az alkotást.

Megválasztották szerdán a németországi Türingia tartomány miniszterelnökének Bodo Ramelow korábbi kormányfőt, ezzel véget ért a tartomány kormányozhatóságát fenyegető politikai válság.
Merre tovább Németország? Többek között erre a kérdésre keresi a választ Kiss J. László, Németország szakértő, a Corvinus Egyetem tanára és Gantner Barnabás műsorvezető a Hír TV Globál című műsorában.
Rendkívüli elnökválasztó kongresszust tart a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) április 25-én – jelentette be a párt távozó elnöke hétfőn Berlinben.
A néppárt még nem reagált az Orbán Viktor által jegyzett, a néppárt vezetőségének is eljuttatott memorandumra, ám a néppárt spanyol, olasz és francia tagpártjai szívesen vették a reformot sürgető szavakat.

A CDU 2018 decemberében tartott kongresszusán Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg pártelnöknek, aki a napokban – alig több mint egy év után – közölte, hogy távozik a tisztségből, amint kiválasztották utódját
Miközben a türingiai fejlemények továbbra is hullámokat vetnek, a pártok már a vasárnapi hamburgi voksolásra, az idei év egyetlen tartományi választására készülnek.
Megpályázza a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségét Norbert Röttgen, a szövetségi parlament (Bundestag) külügyi bizottságának vezetője, a politikus ezt kedden jelentette be Berlinben.
Ismét megpályázná a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöki tisztségét Friedrich Merz, aki a legutóbbi elnökválasztó kongresszuson a második helyen végzett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.