Nekünk talán Friedrich Merz lenne a legjobb új CDU-elnök és kancellárjelölt Merkel után

Január 16-án online elnökválasztást tart a német kereszténydemokrata néppárt.

Apolda, 2020. február 26. Friedrich Merz, a legnagyobb német kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös szövetségi parlamenti frakciójának korábbi vezetõje beszédet mond a CDU hamvazószerdai rendezvényén a türingiai Apoldában 2020. február 26-án. Merz az elõzõ nap bejelentette indulását a CDU elnöki tisztségéért. MTI/EPA/Bodo Schackow Fotó: Bodo Schackow

Január 16-án eldől, hogy ki követi a CDU-elnöki pozícióban Angela Merkelt, ekkor tartják ugyanis – online formában – az elnökválasztást a német kereszténydemokrata néppártban. S mivel az új elnök lesz a pártversenyt jelenleg magabiztosan vezető CDU kancellárjelöltje, ezért ezen a napon az is eldőlhet, hogy a szeptember 26-ai szövetségi parlamenti választások után ki vezeti majd Németországot.

Márpedig nekünk, magyaroknak, ez akár kulcskérdésnek is tekinthető. De vajon a három CDU-s elnökjelölt közül kivel járnánk jól? Kinek érdemes szurkolnunk a saját jövőnket, érdekeinket szem előtt tartva?

A három jelölt: Armin Laschet, Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke, Norbert Röttgen volt környezetvédelmi miniszter, jelenleg a parlament külügyi bizottságának elnöke, illetve Friedrich Merz, a párt konzervatív szárnyának vezető személyisége, aki már régóta támadja Merkel kancellár középre, sőt balra húzó, liberális, időnként már szociáldemokrata, sőt zöld politikáját.

Kimondom és vállalom: szerény megítélésem szerint, bár számunkra nincs tökéletes megoldás – a jelenlegi német liberális politikai közhangulat (Zeitgeist) körülményei között ez lehetetlen is –, mégis a legkevésbé rossz választás Friedrich Merz. Neki érdemes szurkolnunk, mert több, számunkra lényeges kérdésben a magyar állásponthoz közel álló nézeteket képvisel, igaz, ő sem hagyta ki az elmúlt évben, hogy a magyar kormányt a szokásos mantrák mentén bírálja.

Röviden úgy foglalnám össze, hogy Armin Laschet és Norbert Röttgen nagyjából ugyanazt a politikát folytatnák, amit Merkel, mind a migrációs kérdésben, mind a jogállamiság ügyében, mind a multikulturalizmus elfogadásában, mind az európai föderalizáció témakörében. Laschet legfeljebb azért óvatosabb a magyar kormány kritikájában, mert Észak-Rajna-Vesztfália nagyon szoros gazdasági kapcsolatban áll Magyarországgal, de igazából a liberális-baloldali fősodrat nézeteit hangoztatja ő is, akárcsak Laschet.

Ezzel szemben Friedrich Merz régóta önálló politikai arculattal rendelkezik, a párt konzervatív szárnyának a vezetője, aki Merkel Willkommenskulturját kezdettől fogva elutasította, és a napokban azt nyilatkozta, hogy a menekültek befogadását le kell állítani, az európai határoknál kell elbírálni a menekültkérelmeket. Álláspontja szerint Németország már nem fogadhat be több migránst, mert már megtelt, hiszen – döbbenetes adat – a 2015-ben érkezett mintegy másfél millió migránsból egymillió (!) ma is a német állam nyújtotta segélyekből él. Általában is az a véleménye, hogy a migránsoknak el sem kellene indulniuk az országukból Európa felé – mindez nagyon hasonló az Orbán-kormány álláspontjához. Nem beszélve arról, hogy Merz a genderelmélet és a melegjogok ügyében is a magyar kormány álláspontjához áll közel.

Merz, akit gyakran a „német Trumpnak” neveznek (hiszen számára is Németország az első), nem változtatgatja nézeteit. Érdemes tudni róla, hogy 2000 és 2002 között a CDU–CSU-pártszövetség parlamenti frakcióvezetője volt, tehetsége és rátermettsége már ekkor megmutatkozott, nem véletlen tehát, hogy Angela Merkel – aki sorra számolt le a lehetséges ellenjelöltjeivel, először persze Helmut Kohllal – 2002-ben eltávolította erről a pozícióról, és ő vette át a frakció irányítását is. Merz ezután szimpla képviselőként dolgozott, majd 2009-ben ideiglenesen elhagyta a politikai pályát, és különböző, jelentős cégeknél dolgozott gazdasági jogászként, illetve felügyelőbizottsági tagként. Mondhatjuk úgy is: kivárta az ő idejét, ami most érkezett el – miután a „Mutti”, legfőbb ellenlábasa és riválisa meggyengült, illetve visszavonul.

Ennél is fontosabb az, hogy Friedrich Merz a kilencvenes évek végén elindult, már akkor is az országba érkező migránsok integrálásával kapcsolatban kibontakozó, a német Leitkultur (domináns kultúra vagy irányadó kultúra) körül zajló vitában élesen exponálta magát. 2000 októberében arra szólította fel a hazájában élő külföldieket, hogy a békés együttélés érdekében tartsák be a „deutsche Leitkultur” normáit, vagyis éljenek úgy, ahogyan a többségi, domináns német kultúrában megszokott.

Merz tehát a migráció kérdésében egy új, nekünk kedvező korszakot indíthat el, miként kulturális és életviteli, a nemzeti identitást érintő témakörökben is az Orbán-kormányhoz hasonló konzervatív álláspontot képvisel. Ugyanakkor a német „sztenderdeknek” megfelelően ő is az erős európai integráció híve, különös tekintettel az eurózóna tagjaira; emellett a gazdasággal, piaccal kapcsolatos nézetei egyértelműen neoliberálisak.

Mindezzel együtt mondom azt, hogy számunkra itt és most Friedrich Merz lehetne a legszerencsésebb választás.

Nem azért, mert ha kancellár lesz, mindenben egyet fogunk érteni. Ám nagyon nem mindegy, hogy a vitatkozó felek az alapkérdésekben nem értenek egyet, legfeljebb taktikai kompromisszumokat képesek kötni egymással – ez történt eddig Merkel és a kormány között –, vagy pedig több alapkérdésben is egyetértenek, és ebből kiindulva folytatják le vitáikat.

Az utóbbi lényegesen előnyösebb politikai és személyközi viszony. Ezért állítom, hogy sokkal inkább Merz, mint a másik két jelölt.