A Jobbik mára egyértelműen Soros György érdekeit szolgálja
Az EP-képviselő Gyöngyösi Márton alkalmazottai Teplán István CEU-alapító alapítványából kerültek ki.
Az EP-képviselő Gyöngyösi Márton alkalmazottai Teplán István CEU-alapító alapítványából kerültek ki.
A történész szerint Soros György üzleti érdekei szervesen összefüggenek a hálózata tevékenységével.
Berecz Marianne, a gyilkos kommunista hatalom szigorúan titkos tisztje ma már atlantista.
Az Európai Kutatási Tanács magyarországi kedvence egyértelműen a CEU az Alapjogokért Központ elemzése szerint.
Hazai sikertelenségüket uniós hangulatkeltéssel és beavatkozáskéréssel próbálják kompenzálni.
Jól tetten érhető a Soros György támogatta „civil” szervezetek nyomásgyakorlásának módszere.
A Századvég nyílt levélben kérte Brüsszelt, hogy határolódjanak el Soros magyarellenes megnyilvánulásaitól.
Szánthó Miklós: Az Európai Bíróság minden határt képes átlépni, ha a nyílt társadalom hálózat érdekeiről van szó.
A milliárdos spekuláns üdvözölte az Európai Unió Bíróságának hétfői ítéletét.
A jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania Magyarországon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt applikációjából több mint húszezer ember személyes adata kerülhetett ki.
A főpolgármester már az alapvető feladatok megoldását is a kormány hatáskörének mutatja be - mondta lapunknak Szepesfalvy Anna.
Elég csak a hajléktalankérdésre ránézni, és egyből kiderülnek a különbségek ahhoz képest, ami korában működött.
Felszólították a polgármestert, tisztázza magát.
A budapesti békecsúcs Európa politikai irányvonaláról is szól.
A miniszterelnök a budapesti békecsúcsról posztolt közösségi oldalán.
Folynak a budapesti békecsúcs előkészületei.
A Nottingham Forest, a Manchester City és a West Ham együttérzését fejezte ki.
Megint jön egy olyan európai kupamérkőzés, amelyen senki sem lesz a stadionban.
Az Idősek Tanácsa szerint a Tisza Párt nyugdíjcsökkentési tervei súlyosan érintenék az időseket, miközben a kormány minden erejével igyekszik megvédeni a szépkorúak megélhetését és megbecsülését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.