A családok védelmét sürgette az Alapjogokért Központ Bulgáriában
Az intézetet Szikra Levente elemző képviselte, aki hangsúlyozta, olyan korban élünk, amikor divat megkérdőjelezni a család jelentőségét.
Az intézetet Szikra Levente elemző képviselte, aki hangsúlyozta, olyan korban élünk, amikor divat megkérdőjelezni a család jelentőségét.

A miniszterelnök közösségimédia-oldalán tett bejelentést.

Június harmadik vasárnapja apák napja, amit ma már Magyarországon is ünneplünk.

Az énekes párja, Bata Éva színésznő egy anya-lánya képet osztott meg a közösségi oldalán.

A Kossuth-díjas zenész a Petőfi rádió műsorában jelentette be a gólyahírt.

Turda Adrienn híradós műsorvezető szerint nem szabad információkat szenzációhajhászásból közölni.

Kautzky Armand és Szemők Adrienn házassága több mint két évtized után került válságba.

Akár már egyéves kortól megkezdhető és kilenc–tizenkét éves korig ajánlott.

Meghitt pillanatot mutatott az énekesnő.

A kisebbik kormányzó párt szerint igazán erőt, boldogságot és megnyugvást családjainkból meríthetünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Nagyon szoros az olasz bajnokság élmezőnye.

A vezetőedző a Celta Vigo legyőzése után reagált a kritikákra, a mesterhármast szerző Robert Lewandowski is értékelt.

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.