Január 1-jén úgy szokott az lenni, hogy az újságíró elindul a szerkesztőségbe, közben átgázol a papírtrombitákon és a petárdadaraboktól zsúfolt Belvároson, és miután akad némi ideje elgondolkodni, hogy mi végre is vagyunk a világon 2024-ben, választ igyekszik találni a kínzó kérdésre. Aztán felidézi Novák Katalin újévi köszöntőjét, amelyben az elnök asszony a testi egészség mellett a tehetség, a szorgalom és a kegyelem fontosságáról szólt. Valóban: ennél lényegre törőbben nehéz volna összefoglalni, hogyan kellene változtatnunk rossz szokásainkon, miért volna jó visszatérnünk a természetes életmódhoz.
Egyszer egy bölcs ember azt mondta, hogy semmi mást nem kell tennünk, csak betartani, amit a nagymamánktól tanultunk. Miközben a valóság az, hogy életünk nagy részében egyre távolodunk az erkölcsi alapkérdésektől.
Különféle hatások érnek bennünket, összezavarodunk, elveszünk a hírdzsungelben, végül elhisszük, hogy az emberi létezés valamiféle borzasztóan bonyolult, elviselhetetlen állapot. Pedig tényleg csak arra kellene törekednünk, hogy nyugalomban, szeretetben éljünk, időnket jól használjuk ki, igyekezzünk dolgozni, családban élni, továbbadni mindazt, amit örökül kaptunk. Az én nagymamám legalábbis effajta útravalóval vértezett fel annak idején.
Arra is gyakrabban kell gondolunk, milyen szerencsések vagyunk, hogy egészségesen, békében élhetünk. Hogy egy olyan nemzeti, nyelvi közösséghez tartozunk, amelynek papírforma szerint már nyolcszáz éve léteznie sem kellene, de egyúttal európaiak is vagyunk izgalmas fizikai, lelki kapcsolódásokkal. A világ változik, azonban soha nem fordul ki magából, még ha úgy is érezzük, hogy már itt a vég. Valójában újabb és újabb civilizációs átrendeződések zajlanak, de a teremtett világ, benne az emberrel, továbbra is létezik. Ami velünk történik, sokszor ugyanaz, amire egyszer valaha valakik már választ próbáltak adni. A végső kérdésekről, a lényegről azonban soha nem mi döntöttünk, és nem is fogunk dönteni. A kulcsszó: a kegyelem, és aligha véletlen, hogy Novák Katalin is erről beszélt. Ahogyan Pilinszky János is Kegyelem című versében:
„Bogarak szántják a sötétet / és csillagok az éjszakát. / Van időnk hosszan üldögélni az asztalon pihenő lámpafényben. / Megadatott a kegyelem: miközben minden áll és hallgat, / egyedül az öröklét működik.”
Addig pedig, amíg az örökléttel összeölelkezünk, sok mindent megragadunk és elejtünk életünkben. Mindenkinek saját útja van, de hogy mi a jó és mi a rossz, alapvetően tudjuk. Így aztán kövessük a jót, a harmonikust, a szépet, a nemeset, haszontalan időtöltések helyett pedig igyekezzünk a lényegre összpontosítani. Ez a magatartás tulajdonképpen a teremtett valóságnak tett beismerő vallomás. Hiszen ha valóban csak az „öröklét működik”, miközben „minden áll és hallgat”, akkor az embernek alázattal és elfogadással kell szolgálnia a világmindenséget.
A ránk hagyott, továbbadandó glóbuszt, benne annyi csodálatos titokkal, amelyeket a nagymamánk még megértett, de nekünk is illene felfedeznünk. Ha így teszünk, méltóak leszünk saját sorsunkhoz, és nemcsak jelen voltunk, de alkottunk is valamit a számunkra kiszabott időben és térben. Olykor erről is gondolkodjunk el, ha valóban tenni akarunk másokért, a hazánkért, a családunkért, a barátainkért, mindenki másért.
Ezzel a gondolattal kívánunk a Magyar Nemzet valamennyi olvasójának áldott, boldog új esztendőt 2024-ben!
