Történelmi bűn
Éppenséggel nem a család- és gyerekbarátság volt a baloldali kormányok fő jellemzője 2010 előtt.
Éppenséggel nem a család- és gyerekbarátság volt a baloldali kormányok fő jellemzője 2010 előtt.

Határtalan a Beatrice frontemberének boldogsága.

Ha nemcsak az esküvőre, hanem a házasságra is felkészülünk, sokkal nagyobb eséllyel tarthatjuk majd meg az aranylakodalmat is.

Baltasar Kormákur alkotása rávilágít arra, hogy egyedül, külső segítség nélkül nem megy.

A mesterséges megtermékenyítés sokaknak nem jön szóba, de a lombik nem is az okot szünteti meg, hanem kikerüli azt.

A már hagyománynak számító eseményt idén is családi napok keretében rendezik, a gyerekeket szüleik egy időpontban emelik fel mindenütt.

A családoknak járó támogatások megmaradnak – közölte a Facebookon az igazságügyi miniszter.

A bizonytalan helyzet és a Nyugaton elszálló rezsiárak miatt egyre többen térnek haza.

Az énekesnőnek mindene megvan, amire vágyott, boldog család és szakmai sikerek.

A kormány minden erejével, minden újabb jogszabállyal ezeket a hagyományos közösségeket védelmezi – hangsúlyozta az igazságügyi miniszter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Forgalmi és közlekedési információk hétfőn délelőtt.

A szomszédokat sokkolták a történtek.

Szentkirályi Alexandra szerint a fővárost kisiklatta Karácsonyék hatalomra kerülése.

A Fidesszel az is jól jár, aki nem ránk szavaz – mutatott rá a kommunikációs igazgató.

Az amerikai–magyar barátság győzelme.

A magyar–amerikai együttműködés aranykora.

A külügyminiszter beszámolt arról, amit az amerikai–magyar csúcs eredményeiről, következményeiről és kulisszatitkairól tudni érdemes.

Nagyon szoros az olasz bajnokság élmezőnye.

A vezetőedző a Celta Vigo legyőzése után reagált a kritikákra, a mesterhármast szerző Robert Lewandowski is értékelt.

Sallai csereként állt be a második félidőben, Balogh Botond csapata 1-0-ra győzte le a címvédőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.