Hisznek a karmában? S ha abban nem, gondolkoztak már azon, hogy a cselekedeteink – legyenek azok jók vagy rosszak – visszaérnek hozzánk? Sőt, elképzelhető az is, hogy azokért a bűnökért, amiket mi elkövetünk, a gyerekeink, unokáink bűnhődnek majd, s ugyanígy lehet ez a mi nagyszüleinkkel is? A zsákunkban visszük magunkkal az ő lelkiismeretüket is. Dolgozik bennünk? Szoktak ezen gondolkozni?
Ismertem egy nőt. Velem nagyjából egyidős volt, sosem volt férje, nem születtek gyermekei, igazából férfiak közelében sem sokszor láttuk. Mindig azt hajtogatta, hogy nagy eséllyel nem született olyan ember a földre, akit ő igazán el tudna fogadni társául. És ha véletlenül rákérdezett valaki, aki nem ismerte, hogy miért, akkor százával sorolta az indokokat, felelősségvállalásról, éretlenségről, a női lélek nem ismeréséről, és a saját soha-meg-nem-értettségéről. És mindig csak legyintettünk rá. Egyszer mesélt arról, hogy az anyukája mellrákban halt meg, és évente elmegy szűrésre, mert nagy eséllyel örökölte a hajlamot. Tulajdonképpen biztos volt benne, mert egészen a dédnagymamájáig visszamenőleg minden női felmenőjét hasonlóképpen érte a halál. A dédnagymamájáról pedig nem tudott sokat, csak annyit, hogy élete során orosz katonák megerőszakolták, s utána megnémult. Nem beszélt többé.
Nem tudom, hogy a nővel mi történt azóta. Azóta viszont sokszor eszembe jut, és az a nagyon mélyen ülő fájdalom, ami a szeme bogarának legeslegmélyén sejlett csak fel, ha azzal húzták, hogy biztosan szűz még. Akárhogy is, van ebben az egészben valamiféle hátborzongató linearitás.
Aztán jóval később kezdtem el megérteni vagy legalábbis sejteni az ő történetét, akkor, amikor arról olvastam, hogy őseink traumája valahogy, a tudomány számára szinte láthatatlan módon az utódokban is nyomot hagy. A Magyar Pszichológiai Szemle 2011-ben így írt erről: „A transzgenerációs hatások régóta ismertek a klinikai munkában. Némileg rejtélyes módon olyanoknál is jelentkezhetnek a traumatizáltság hatásai, akik maguk nem voltak kitéve a kedvezőtlen hatásnak, ám őseik valahogy továbbörökítették azt.”