Vasárnap óta készülődöm, mint egy mélytengeri búvár a nagy merülésre. Nem látogatok túlságosan magas helyeket szellemi értelemben, nehogy kinyírja lelkem a keszonbetegség, amikor majd feljövök onnan, a sötétség birodalmából.
Egy barátom komolyan figyelmeztetett, hogy nagyon könnyen hasonlóvá válhatunk eszközökben nem válogató ellenségeinkhez, amikor felvesszük velük a harcot.
Ezért tudatosan vállalnom kellett ezt a veszélyt. Előre is elnézést kérek hát mindazoktól, akik különbnek gondoltak idáig, ám most azt tapasztalják majd, hogy ugyanolyan gátlástalansággal próbálom lerántani az álcaruhát egy latorról, mint amilyen gátlástalan ő maga. És bár kevésbé üres, ám politikailag annál motiváltabb pszichologizálás során mutatok rá, miért csinálta azt Ungváry Krisztián Bayer Zsolttal, amit csinált. Ha megmutatjuk, ki is valójában a történésznek látszó percemberke, talán megérthetjük teljesen fölösleges létezésének mozgatórugóit.
Kezdjük is talán ezzel, hogy miért is vágta akkora fába a fejszéjét a túlmozgásos történész, mint Bayer Zsolt viselkedésének megértése. A dolog ugyanis teljességgel reménytelen számára. Nincs azon a szellemi színvonalon. Ennek belátására elég, ha egymás mellé tesszük az ő lejáratónak, hiteltelenítőnek szánt koholmányát és Bayer válaszát. A koholmány látszólag ügyesen keveri össze a nagyapáról szóló alapos levéltári kutatás valóságelemeit a kutatást végző aktivista gyűlölettől megbomlott elméjének fantáziatermékeivel. Olyan állításokat tesz közben, amelyek rendkívül sértők és megbélyegzők, viszont egyáltalán nem következnek kutatásaiból, de a megtámadott publicistától citált idézetekből sem. Olyanokat, hogy a jobboldal közkedvelt véleményvezére elvesztette volna morális érzékét, leplezetlenül antiszemita, hazudik, és ha már fikciókat talál ki családja múltjáról, nyilván lop is. Sértettségében. Jobb kocsmában ezért már ütnek.
Ehhez képest Bayer Zsolt író, publicista válasza irodalmi igényű alkotás, szabadvers formában írt episztola. Nem is Ungvárynak szól, mert mint már mondtam, ott nincs elég szellemi muníció a felfogására.
Annak a hárommilliós politikai közösségnek szánta a szerző a megindító sorait, amelynek tagjait mélyen megbántotta a tudományát aljas bolsevik bosszúra felhasználó áltudós.
Szinte mindenki megkönnyezte, édesanyám pedig miután elolvasta, abba se tudta hagyni a sírást, amit kiváltott belőle a kommunista pribékek jól ismert módszerével indított támadás Bayer Zsolt ellen. Úgyhogy nem jött össze a füttyös félbolond nagyszabású terve, semmit nem változott a jobboldalon Bayer Zsolt megítélése, legfeljebb még több a fájdalom, az elkeseredettség a gyalázat miatt, hogy a rendszerváltás után harmincnégy évvel a mai napig tűrnünk kell ezeknek a sötét lelkeknek a pusztítását köreinkben. El kell szomorítsuk a történészt játszó politikai aktivistát: ő csak lábjegyzet lesz annál a fejezetnél, ahol az általa kreált ügyet tárgyalják majd Bayer címszó alatt igazi történelemtudósok.