Zenei stílusokon átívelő karácsony
Ahogy a rockzenészek, úgy a popzene slágeresebb vonala is többször nyúlt a karácsonyi témához. A rendszerváltás után már jóval könnyebben tudtak alkotni ebben a témában is a zeneművészek.
Ahogy a rockzenészek, úgy a popzene slágeresebb vonala is többször nyúlt a karácsonyi témához. A rendszerváltás után már jóval könnyebben tudtak alkotni ebben a témában is a zeneművészek.

A forradalom ünnepe előtti napon, október 22-én az újságíró a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át.

Orbán Viktor meghitt videója lemondott arról, hogy részt vegyen a médiatérben csapongó céltalan vetélkedésben.

– Hölgyeim és uraim, a színpadon a beszélgetőtársam ma: Cseh Tamás – mondta a fiatal tárcaíró csaknem húsz évvel ezelőtt.

Az egy nap Mádon rendezvény záróeseménye a Nincsen más ebben a dalban című Cseh Tamás–Bereményi Géza-est volt.

A komolyzenei programok lesznek az összművészeti találkozó fókuszában, de hangsúlyos a jazz kínálat is.
Madách Imre születésének 197. évfordulója tiszteletére ünnepi ülést tart a Madách-hagyomány Ápoló Egyesület a költő nevét viselő salgótarjáni gimnáziumban, majd koszorúzási ünnepség lesz a Bolyai Gimnázium előtti Madách-szobornál.
Cseh Tamás indián nevének eredete a tábortűznél a füstöt mindig szemébe kapó emberé. Tegyük hozzá a magyar mondást, hogy szépre száll a füst. És ő az volt. Kívül-belül szép, nemes lelkű.

Hosszúahétvége címmel egy műemlék kúriában rendeznek minifesztivált a Balaton-felvidéken, Diszelben augusztus 16-án és 17-én. A Tapolcához tartozó egykori községben fellép a Dés László Free Sounds Quartet, Bereményi Géza és Másik János pedig közös estjét
Semmivel nem vagyok több egy jó hajóépítő ácsnál. Csak az énekesről írnak, a hajóépítő ácsról nem – mondta Cseh Tamás 2002-ben, amikor a Petőfi Irodalmi Múzeumban az életéről faggattam.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Most megjelent kötetéről is beszélt a korábbi államfő.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.