„Az író a saját emlékei médiuma” – Interjú Bereményi Gézával

Nemrég választották a Nemzet Művészei közé. Debrecenben él a családjával, évekkel ezelőtt hagyta el a fővárost. Legutóbbi, Magyar Copperfield című önéletrajzi regénye már ott született, most annak folytatásán dolgozik. Nincs számítógépes szövegszerkesztője, kézzel írja a történeteit – a Szabad Föld folyóirat Bereményi Gézával készült interjúja következik.

Budapest, 2011. január 14. Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, filmrendezõ részt vesz az Iskola utca 35/b épület elõtt tartott ünnepségen, ahol táblát avattak annak emlékére, hogy 1970-tõl másfél évig a házban bérelt lakást õ és Cseh Tamás elõadómûvész, Kossuth-díjas énekes, zeneszerzõ. MTI Fotó: Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

– Debreceninek vallja már magát?

– Mondhatom, hogy igen. Évek óta itt lakom, ide nősültem, mindkét fiam a cívisvárosban tanult. Budapesten is megtartottam a lakásomat, de a járvány miatt nem mászkálok. Négy éve költöztem ebbe a panelházba, ezt úgy tudom kiszámolni, hogy az új regényemet már itt írtam, az pedig több mint három évet vett igénybe.

– Érdekes, az életét a könyvei alapján szakaszolja?

– Ez is megbízható igazodás, de ezenkívül vannak még más szempontok is. Életem során sokfelé laktam, úgyhogy önkéntelenül adódnak a periódusok. Budapest nekem csupán a születési helyem, és ott nőttem fel. A pápai gimnáziumban végeztem a harmadik-negyedik tanévet, kollégista voltam.

Érettségi után elvittek katonának Orosházára, merthogy akkoriban csak egy év szolgálat után lehetett elkezdeni az egyetemet. Aztán visszakerültem Budapestre, majd az egyetem után elkezdődött a kósza életem, melynek során most éppen debreceni vagyok.

Bereményi Géza Kossuth- és Balázs Béla-díjas költő, író, forgatókönyvíró-rendező és színházvezető a 70. születésnapja alkalmából rendezett esten
MTI Fotó: Marjai János

– Ahol a vírus négy fal közé szorította. Hogy viseli a bezártságot?

– Családi körben a lehető legjobb helyen vagyok. Ritkán mozdulok ki az ötödik emeleti otthonunkból, ez a legjobb módja a fertőzés elleni védekezésnek. Megvettük a mellettünk megüresedett lakást is, így amikor munkaidő után a feleségem és a két fiam is itthon van, egyszerűen fogom magam és átsétálok a „szomszédba”, ahol tudom folytatni az írást.

– Az elbeszéléshez nyugalom kell?

– Nem volt ez előre kiszámítva, adódott a lehetőség. De vehetjük úgy is, hogy lett egy dolgozó­szobám.

– Az íróasztalán kézzel teleírt papírlapokat látok…

– Golyóstollal rovom a sorokat. Hajdanán is azzal kezdtem, majd amikor megtanultam az írógépet használni, magam gépeltem le a kézzel írott szövegeimet, végül pedig az időközben megszerzett rutinnal odáig merészkedtem, hogy rögtön gépen fogalmaztam. Egyszer csak adódtak olyan személyek, akik szívesen legépelték a kézírásos szövegeimet, és én boldogan visszatértem a golyóstollhoz.

– Mennyire tükrözi a lelkiállapotát, az alkotói lendületét az írásképe?

– Másnap a betűk formájából és nagyságából meg tudom állapítani az írás minőségét. Természetesen a zaklatottságom, az alkotói lendületem is rányomja bélyegét a külalakra. Az pedig a tiszta, egyenes sorokból látszik, ha valamit első nekifutásra végleges formában sikerült leírnom. Őszintén szólva kicsit irigy vagyok a fiatalokra, hogy mennyi mindent tudnak, amit én sosem fogok megtanulni. Ennek dacára mégsem vágyom számítógépre vagy okostelefonra.

Bereményi Géza részt vesz az Iskola utca 35/b épület előtt tartott ünnepségen, ahol táblát avattak annak emlékére, hogy 1970-tõl másfél évig a házban bérelt lakást ő és Cseh Tamás
MTI Fotó: Mohai Balázs

– Marad az emberi memória. Mennyire nehéz regényírás közben előhívnia a régi emlékeit?

– Ez attól függ, hogy kitalált vagy valódi történetről van-e szó. Persze az emlékezet is furcsa dolog. Épp az imént hívott telefonon egy hajdani egyetemi évfolyamtársam, aki felidézett néhány olyan közös sztorit, amelyekre én egyáltalán nem emlékeztem, engem pedig olyasvalakinek festett le, amit nem is hittem volna magamról. Hogy ennyire másként látjuk azokat az éveket, az azért fordulhat elő, mert nekem több problémával kellett szembenéznem akkoriban, mint őneki.

Következésképpen bennem a nehézségek rögzültek, nem pedig az az önfeledtség, amire ennyi idősen nosztalgiával lehet emlékezni. Elhiszem, hogy lehettek vidám egyetemi éveim, mindazonáltal élek a gyanúperrel, hogy azokat én csak látszólag éltem meg szilaj mulatozós módon. A kirívó sorsfordulók jobban megmaradnak az emberben.

– Gyerekkorának helyszíneiről, eseményeiről, szereplőiről úgy ír, hogy szinte mi magunk is ott vagyunk abban a miliőben, abban a korban.

– Nekem az írásban az volt az érdekes és élvezetes, hogy menet közben ráébredtem, mit érdemes elmesélnem. Mik a meghatározó élményeim, kik a számomra fontos személyek. Miután ez eldőlt, minden további magától jött. Egy ember életét – nem feltétlenül a sajátomat – összefüggéseiben tudtam megírni. Ami felejthető, az elfelejtődött. Ami pedig igaz, az benne van. Akárcsak egy szellemkép, olyan lett a végeredmény.

– Cseh Tamás nagyon hiányzik, ugye?

– Nehéz, nagyon nehéz nélküle… Jóban vagyok a fiával, Cseh Andrással, ő is énekel, s a múltkor megkért, hogy írjak neki néhány dalszöveget. Ez csak egyszeri alkalom volt. De jelzi, mennyire tartós a hatás. Tamással annyira kerek egészet alkottunk, hogy mással nem lehet folytatni. Másik kor jött, amit akkor csináltunk, ma már másként lenne, noha a dal örök műfaj, személyes érzelmeket tükröz.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Az emlékező figyelem

– Nekem is ilyen kalandjaim voltak annak idején. Egy szálloda kertjében aludtunk, aztán a Balatonból szedtek ki minket a rendőrök. Ez még nem is lett volna probléma, ha nem megyünk el később egy Illés-koncertre, ami után szintén igazoltattak, és akkor már duplán gyanúsak voltunk, így egy éjszakát töltöttünk a rendőrőrsön – nyújtja át édesapám a könyvet, Bereményi Géza Magyar Copperfieldjét. Csak azért idéztem őt ilyen hosszan, mert az az érzésem, nagyon sokaknak fognak még eszébe jutni ilyen személyes emlékek a kötetről. Bereményi rendőrkalandja persze ennél jóval komplikáltabb, egyenesen kafkai eset, amelyben a kalandot, beavatást, szerelmet, meg a lázadók világát kereső fiatal hős azt sem tudja, ki kivel van igazából.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.