Megrongálták Wass Albert szobrát Csepelen
Csepel fideszes polgármestere a Hír TV-nek azt mondta: a tettet elítéli, feljelentést tettek, valamint térfigyelő kamerákat is kihelyeznek. A szobrot azóta helyreállították.
Csepel fideszes polgármestere a Hír TV-nek azt mondta: a tettet elítéli, feljelentést tettek, valamint térfigyelő kamerákat is kihelyeznek. A szobrot azóta helyreállították.
Wass Albert író, erdélyi magyar gróf a második világháború során tizenkétezer zsidó életét mentette meg a deportálásoktól. Még saját házában is bújtatott üldözött családokat.
A csepeli galéria tárlatain a kezdetektől hivatásos képzőművészek, mesterségük elismert művelői vesznek részt, talán olvasóink sem először hallják Bakallár József, Lacza Márta vagy Melocco Miklós nevét.
Több mint 1,3 kilogrammnyi, 26 millió forint értékű kokaint találtak a rendőrök egy csepeli műhelyben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
A két képviselő-testület egyirányú állásfoglalása biztosítja a szükséges támogatást, amely az atlétika világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges.
Szinte már csak az utolsó simítások vannak hátra a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia impozáns csepeli sportcsarnokán.
Tehervonat sodort el egy férfit a Corvin-csomópontnál Csepelen csütörtök hajnalban, a baleset miatt mindkét irányba lezárták a Weiss Manfréd utat – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Arra kérem Karácsony Gergelyt, hogy ne alkalmazzon kettős mércét, ha az egyik budapesti kerületben támogat sportfejlesztést, akkor más kerületekben is támogasson ilyeneket – mondta Csepel polgármestere.
Borbély Lénárd XXI. kerületi polgármester csütörtökön Budapesten tartott sajtótájékoztatót, amelyen hangsúlyozta, Csepel számára ez nemcsak egy sportberuházás, hanem régóta szükséges városfejlesztés.
Hétvégén pótlóbusz közlekedik a csepeli HÉV (H7) helyett a Boráros tér és a Szent Imre tér között karbantartási munkálatok miatt, a Karácsony Sándor utca és a csepeli HÉV-végállomás a csepeli buszjáratokkal érhető el – közölte a Budapesti Közlekedési Közp
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A 64 éves nőnél a nyomozók 19 alufóliába csomagolt droggyanús anyagot találtak, és kábítószer-kereskedelem gyanújával őrizetbe vették.
Egyetlen szabálytalan áthaladás során akár több százezer forintos csekket is kiszabhatnak.
Figyelmeztetett a Honvédelmi Minisztérium.
A rendőrségnek kellett rendet tenni.
Lehet hisztérikusan kiabálni, hogy ez nem elég igazságos, de legalább a vérengzésnek véget vetne.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
Túl lett pumpálva a lufi.
Lehet hisztérikusan kiabálni, hogy ez nem elég igazságos, de legalább a vérengzésnek véget vetne.
Az amerikai elnök a NATO-nak üzent.
Mindkét magyar játékosnak kiváló mérlege van a vasárnapi ellenféllel szemben, de...
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.