Kissé visszaesett a Grammy-gála nézettsége
Az idén 89. születésnapját ünneplő Vagyóczky Tibor operatőr veheti át az Európai Operatőr Szövetség (IMAGO) The IMAGO International Tribute Award díját, amelyet a III. Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny gáláján adnak át február 7-én Budapes
A Joker kapta a legtöbb, 11 jelölést a brit filmakadémia díjaira kedden Londonban – írta meg a BBC News, amely kiemelte ugyanakkor, hogy a színészi kategóriákban csak fehérek esélyesek a díjra, ami miatt máris bírálják a testületet.
A gála egyik legnagyobb meglepetését okozva Mendez többek között Martin Scorsese-t, és a Volt egyszer egy Hollywood alkotóját, Quentin Tarantinót utasította maga mögé.
Amint Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke méltatásában elmondta: Balog Zoltán fontos segítséget nyújtott a Kolozsvári Magyar Napok megszervezéséhez.
A 18. század elején játszódó kosztümös film volt a legsikeresebb alkotás az Európai Filmakadémia (EFA) gáláján, négy jelölésből négyet váltott díjra.
A 12. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.
A családot nem pótolja semmi, azt a biztonságot, szeretetet nyújtja a gyermekeknek, amelyet senki más nem képes – mondta az emberi erőforrások minisztere a díj átadásán, az Országházban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Gyomorforgató részéletek derültek ki az ügyről.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Nem áll jól a Tisza Párt elnökének szénája, Magyar Péter telefonlopási ügynek indult története mostanra szuverenitási üggyé vált, ugyanis Magyarország második legerősebb pártjának elnöke a brüsszeli elit által„fogott” ember lett.
A Hezbollah megerősítette, hogy vezetője meghalt egy izraeli légicsapásban.
Augusztus eleje óta a ZTE volt az első együttes, amely bevette a Diósgyőr kapuját egy bajnokin.
Schaller–Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselő szerint elillant Magyar Péter bátorsága, a mentelmi joga mögé bújik lopási ügye kapcsán.
Lotte Kopecky címvédésével fejeződött be a zürichi országúti kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.