Idén 12 település nyerheti el az Idősbarát önkormányzat díjat
Szeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra – mondta Novák Katalin.
Szeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra – mondta Novák Katalin.
Soha annyi magyar bor nem kapott még elismerést az Egyesült Királyság kereskedelmi borversenyén, mint az idén.
A sarkvidék változásairól és a rózsaszín hósivatagokról beszélgettünk Horváth Eszter fényképésszel.
Az eseményen a publicista kategóriában Szentesi Zöldi László, újságíró kategóriában pedig Swendt Pál vehette át a Médianéző Központ Jótollú magyar újságíró elnevezésű sajtódíját.
A közönségszavazatok és a szakmai zsűri döntése alapján a TOP 52 jelölt vállalat közül a 4iG nyerte el „Az év legsikeresebb ICT cége 2019.” díjat.
Akár hollywoodi szuperprodukció is készülhet Peter Noel forgatókönyvéből. A magyar filmes két műve is előkelő helyezéssel végzett az amerikai versenyen.
Egyre többen ismerik fel a természet adta kikapcsolódás előnyeit, nem csoda tehát, ha gombamód szaporodnak az akár több ezer embert vonzó szervezett túrák és sportesemények a hazai erdőkben.
A listára csak a tavaly átadott és legalább 10 ezer néző befogadására alkalmas arénák kerülhettek fel, a Puskás Aréna mellett a dunaszerdahelyi MOL Aréna is versenyben van.
Az Opus Global Nyrt. Magyarország vezető ipari termelő és szolgáltató vállalatcsoportjává válhat – nyilatkozta Mészáros Beatrix a vállalat igazgatósági elnöke az év alaptőke-emeléséért járó díj átadásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Bolygónk új követője túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel látható legyen.
A környezetvédelemről, a nők szerepéről és a tanulás céljáról tartott beszédet Ferenc pápa szombaton a belgiumi Leuveni Katolikus Egyetem diákjainak.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Nem áll jól a Tisza Párt elnökének szénája, Magyar Péter telefonlopási ügynek indult története mostanra szuverenitási üggyé vált, ugyanis Magyarország második legerősebb pártjának elnöke a brüsszeli elit által„fogott” ember lett.
A Hezbollah megerősítette, hogy vezetője meghalt egy izraeli légicsapásban.
Önmagát hazudtolja meg a politikus.
Schaller–Baross Ernő fideszes európai parlamenti képviselő szerint elillant Magyar Péter bátorsága, a mentelmi joga mögé bújik lopási ügye kapcsán.
Lotte Kopecky címvédésével fejeződött be a zürichi országúti kerékpáros-világbajnokság női mezőnyversenye.
Míg a BKV-BKK és a főváros hallgat, a VEKE hívta fel a figyelmet arra, hogy elromlott a vonal biztosítóberendezése, ráadásul a gyártó Siemenstől nem rendelték meg a 7/24-es szervizszolgáltatást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.