A DK nekiment Karácsonyéknak az állatkert ügyében
Mint írják, visszautasítják a vezetői pályázatok testre szabását és megbundázását.
Mint írják, visszautasítják a vezetői pályázatok testre szabását és megbundázását.
Buzinkay György szerint csak Dobrev Klárával van esélye a baloldalnak.
Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a dollárbaloldalon és a dollármédiában semmi nem az, aminek látszik.
A tüntetéseken részt vevő diákok nem az oktatási törvényt vagy a bértáblázatokat bújva jutottak arra, hogy ott a helyük a demonstrációkon.
Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter szerint a kormány csak hazudozik, hiszen szerinte nem létezik olyan szankció, ami ránk is vonatkozna.
Az elvtelen ellenzék régen az ársapka miatt hisztériázott, most meg azért, mert nincs.
Bánki Erik szerint az sms-ek célja a kormány és a magyar bankrendszer megingatása volt, azonban a magyar bankrendszer kitűnő állapotban van.
Az egykori tévés a Gyurcsány-listán kapott befutó helyet, így végül odakerült, ahová való, a DK parlamenti frakciójába.
A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.
A Demokratikus Koalícióhoz köthető propagandaoldal egymilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból. A párt szerint nincs közük az Ezalényeg.hu-hoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mainstreamtől eltérő politikai álláspont miatti uszító, életellenes stílus már rég itt van a mi szűkebb régiónkban is.
Robbie Keane nevét nem először dobták be a pozícióra.
Sűrű városi forgalomba merészkedett a férfi egy rózsaszín gyerekjáték dzsippel. Persze volt rá magyarázata.
Sokkal nagyobb emelés jöhet, mint eddig gondoltuk.
Ki lesz a következő?
A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.
Ben Proudot 2021-ben a Covid akadályozta meg, hogy összecsapjon Szabó Szebasztiánnal.
Ki lesz a következő?
A lengyel és romániai gazdák támogatását csak úgy lehet növelni a kiegyenlítés jegyében, hogy másoktól elvesznek. Például a magyar gazdáktól.
Ben Proudot 2021-ben a Covid akadályozta meg, hogy összecsapjon Szabó Szebasztiánnal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.