Brutális áremelést okozna Gyurcsányék legújabb javaslata
A DK eltörölné a rezsicsökkentést és megszüntetné az atomenergiát hazánkban, mindez pedig hatalmas áremelkedéshez vezetne – hangsúlyozta Dömötör Csaba.
A DK eltörölné a rezsicsökkentést és megszüntetné az atomenergiát hazánkban, mindez pedig hatalmas áremelkedéshez vezetne – hangsúlyozta Dömötör Csaba.

Donáth Anna beleszállt Gyurcsány Ferencbe, erre Ungár Péter beleszállt Donáth Annába és beszólt a DK-nak.

Beindulhat a gyurcsányi demokratikus daráló a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint.

Dobrev Klára szerint akkora diktatúra van, hogy nyerni fognak a következő választásokon.

Félreérthetetlen jelek utalnak arra, hogy a Demokratikus Koalíció, élén a fáradhatatlanul hatalomra törő Gyurcsány Ferenccel, ismét a gyanútlan ifjúságot célozta meg.

A DK a közvélemény-kutatásokat akarja megnyerni a Momentummal folytatott cicaharcban.

Donáth Anna egyfajta igazságérzettől vezérelt, bősz Gyurcsány-ellenességet próbált meg eladni a választóknak, ami természetesen ezer sebből vérzik.

„Az beszél a hitelességről, aki a saját végzettségéről sem mondott igazat a választóinak” – szúrt oda a momentumos Hajnal Miklósnak a gyurcsányista Nyugati Fény.

Kunhalmi Ágnes nem érti, miért kellett annak idején Gyurcsányéknak elhagyniuk az MSZP-t, ha most „ugyanolyan szociáldemokrata fordulatot akarnak végrehajtani a DK-val”.

A fideszes politikus szerint posztkommunista kutyából nem lesz demokratikus szalonna.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

A hiphopért és rapért rajongó fiatalok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A csoki az élete? Akkor ideje tesztelni, mennyire ismeri kedvenc édességének a titkait. Vigyázat, a harmadik kérdés alatt el fog mosolyodni!

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

Októberben ez már a negyedik ilyen jellegű incidens.

Egyeztetés kezdődött Miamiban az ukrajnai háború lezárásáról.

Elkeserítő, hogy ilyen megtörténhetett 2025-ben.

A Liverpool újabb veresége után Virgil van Dijk is elmondta a véleményét csapattársairól és a tartalék játékvezető által befújt büntetőről.

Ez a szakma valóban magas stressztűrő képességet igényel.

Sallói Dániel csapatkapitányként Lionel Messi mellett vezethette ki a Kansas Cityt a pályára az MLS-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.