Gyurcsány szerint a DK egy felnőtt és tisztességes párt
Születésnapi rendezvényt tartott a Demokratikus Koalíció.
Születésnapi rendezvényt tartott a Demokratikus Koalíció.

Egy misztikusnak szánt Facebook-bejegyzésben próbálja az érdeklődést felkelteni a bukott miniszterelnök.

A DK-s Lakos Imre havonta 900 ezer forintot kap a tanácsadói munkájáért.

Egy sor megyei jogú városban másról sem szólt az elmúlt négy év, mint a balliberálisok viaskodásáról.

Nagyot ment ma Gyurcsány Ferenc felesége, ígéretet tett a nyugdíjasoknak is.

A DK vezetője már nemcsak Budapestet akarja megszállni, hanem egész Magyarországot.

A nagyobbik kormánypárt emlékeztetett, hogy milyen is a Gyurcsány Ferenc-féle hazaszeretet.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a csőd szélére sodorták az országot.

Érdemes megjegyezni, hogy kizártnak tűnik az ellenzéki szavazók kívánságának megvalósulása.

Egy VIII. kerületi gyalogátkelőt adott át Pikó András józsefvárosi polgármester. A nevezett zebra négy év alatt készült el, és nyolcvanmillió forintba került.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

A hiphopért és rapért rajongó fiatalok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A csoki az élete? Akkor ideje tesztelni, mennyire ismeri kedvenc édességének a titkait. Vigyázat, a harmadik kérdés alatt el fog mosolyodni!

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

Októberben ez már a negyedik ilyen jellegű incidens.

Egyeztetés kezdődött Miamiban az ukrajnai háború lezárásáról.

Elkeserítő, hogy ilyen megtörténhetett 2025-ben.

A Liverpool újabb veresége után Virgil van Dijk is elmondta a véleményét csapattársairól és a tartalék játékvezető által befújt büntetőről.

Ez a szakma valóban magas stressztűrő képességet igényel.

Sallói Dániel csapatkapitányként Lionel Messi mellett vezethette ki a Kansas Cityt a pályára az MLS-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.