Harmincmillió forintból alakítanak ki zebrát a baloldali vezetésű Pécsen
28 gyalogátkelőre több mint 857 millió forintot költenek el a baranyai vármegyeszékhelyen.
28 gyalogátkelőre több mint 857 millió forintot költenek el a baranyai vármegyeszékhelyen.

A Demokratikus Koalíció azt állítja, tagjuk együttműködött a Fidesszel, ezért azonnal mennie kell.

Jason Crow bejegyzése szerint a demokráciát is terjeszteni szeretné, hazájában és külföldön is.

A Gyurcsány–Bajnai-kormányok alatt közel negyven vasútvonalat zártak be.

Az ellenzéki térfélen a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció az úr, miközben több párt támogatottsága is a parlamenti küszöb alatt van.

A tábor korábban hatalmas segítségnek bizonyult a kevésbé tehetős családoknak.

„A kerület a baloldal kifizetőhelye” – állítja Borbély Ádám fideszes politikus.

A miniszterelnök Tusnádfürdőn tartott beszédet.

Gyurcsányt már csak a sóvárgás élteti. S nem képes fölfogni, hogy vele mindig ugyanaz lesz a történet vége: zuhanás.

A DK elnöke továbbá közölte: lehet olyan megfontolás, amelynek a végén azt javasolja pártjának, hogy támogassa Karácsony Gergely indulását.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

A hiphopért és rapért rajongó fiatalok nagyobb veszélynek vannak kitéve.

A csoki az élete? Akkor ideje tesztelni, mennyire ismeri kedvenc édességének a titkait. Vigyázat, a harmadik kérdés alatt el fog mosolyodni!

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

Októberben ez már a negyedik ilyen jellegű incidens.

Egyeztetés kezdődött Miamiban az ukrajnai háború lezárásáról.

Elkeserítő, hogy ilyen megtörténhetett 2025-ben.

A Liverpool újabb veresége után Virgil van Dijk is elmondta a véleményét csapattársairól és a tartalék játékvezető által befújt büntetőről.

Ez a szakma valóban magas stressztűrő képességet igényel.

Sallói Dániel csapatkapitányként Lionel Messi mellett vezethette ki a Kansas Cityt a pályára az MLS-ben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.