Már megint egymásnak feszül a Momentum és a DK – most azon megy a bruszt, hogy a sikertelen egyezkedés után legyen vagy ne legyen előválasztás a közös ellenzéki jelölt személyéről Győrben, Szigetszentmiklóson és Dunakeszin. A DK szeretné, ha lenne, a Momentum nem szeretné. Természetesen csak műbalhé az egész, a végén úgyis Láriferi dönt. A választóknak szól a műsor.
Azért így is érdekes a történet. A Gyurcsány-pártot ugyanis az a Varju László képviseli, akinek legfrissebb titulusa: garázda bűnöző. (Erről bírósági ítélet szól, ráadásul – egyebek mellett – épp egy ide kapcsolható ügyben: a DK-s gonosztevő a 2018-as választás előtt megpróbált rávenni egy másik jelöltet, hogy lépjen vissza az ő javára.) Varju most azt magyarázza, ha az ellenzék nem egy közös jelöltet, hanem több külön jelöltet indít bárhol, vereségre van ítélve, mert nem a többség győz, hanem a legtöbb szavazatot kapó jelölt. Arra kéri a Momentumot, ne féljen a választók akaratától, adja az emberek kezébe a döntést. (Mily nemes gondolat!)
Igen ám, csakhogy momentumék frontasszonya, Donáth Anna pár hónapja egy lánglelkű dolgozatában kijelentette: helytelennek tartja Gyurcsány Ferenc stratégiáját, amely gúzsba köti az ellenzéket. Pártja nem akar a Demokratikus Koalíció „KDNP-je lenni”. Különben is – írta – a DK hazugsággal kampányol, és a kritikára fittyet hányva tévedhetetlennek hiszi magát.
Persze ez is csak színház volt. Láttunk már ilyen momentumos „kiállást”. A 2022-es bukás után például azt harsogták: nem veszik föl a mandátumukat, mert nem lesznek a Fidesz díszellenzéke egy látszatparlamentben. Aztán mégis fölvették, hisz pénz is jár hozzá…
Borítókép: Donáth Anna, a Momentum elnöke (Fotó: Havran Zoltán)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.

Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

„Majmolják az ördögöt”
MÉLYSZÁNTÁS – Magyar Péter személyében ölt testet a lumpenproletariátus emberideálja.

Márai trükkje
Márai Sándor Naplóit megszállottan olvasom. Az a rendkívüli és különös ezekben vibráló bejegyzésekben, ahogyan mozgósítani képesek.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Csak színjáték volt
Egy diktátum feküdt az asztalon, amelyhez Apponyi csak díszletként kellett.

Csillag-hidak
A nyugalmazott zsivány azt javasolta: hatalomra kerülése után a Tiszának el kell koboznia a magántulajdonban lévő javakat.

Nem kötelező
Bevezetése óta (2013) váltakozó lendülettel mószerolja a rezsicsökkentést a kákán is csomót kereső ellenoldal.

Disznó, Rákosi
A tiltott disznóölés – a feketevágás – az ötvenes években lett büntetőjogi kategória.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!