Nem tettek eleget a britek a hágai döntésnek
Hiába állt szinte egyoldalúan a nemzetközi közösség Mauritius oldalára egy évtizedek óta húzódó szigetvitában, Nagy-Britannia nem hajlandó eleget tenni az ENSZ bírósága döntésének.
Hiába állt szinte egyoldalúan a nemzetközi közösség Mauritius oldalára egy évtizedek óta húzódó szigetvitában, Nagy-Britannia nem hajlandó eleget tenni az ENSZ bírósága döntésének.
Az Alaptörvény nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban, ezért a legfőbb bírói testület helybenhagyta a Nemzeti Választási Bizottság határozatát.
A kormányzótanács a várakozásokkal összhangban döntött és egyben újraindítja a nettó eszközvásárlási programot.
Az Európai Bizottság megválasztott elnöke hétfőn mutatta be a biztosjelöltek végleges névsorát, amely szerint Trócsányi László hivatalosan Magyarország európai uniós biztosjelöltje lett.
Az MNB monetáris tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén, és a kamatfolyosót is változatlanul hagyta.
Ahogy egyre szélesebb körben elfogadottá válnak a világban a másság jogai, úgy bukkannak elő nem várt jogi fordulatok. Cukrászokat, virágosokat vagy éppen orvosokat citálnak bíróság elé, miután világnézeti és vallási okokra hivatkozva utasítják vissza szo
Az Országgyűlés ma előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja a kormány szociális hozzájárulási adó (szocho) csökkentését szorgalmazó javaslatát.
A bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bíróság megszüntette a büntetőeljárást Czeglédy Csabával szemben – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék
Az izraeli legfelsőbb bíróság közbelépése nyomán beutazhatnak az 1967-ben elfoglalt területeken élő palesztinok Izraelbe a sok évtizedes palesztin-izraeli viszály halálos áldozatairól történő közös megemlékezésére – jelentette a The Times of Israel című a
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Tombol a kettős mérce.
Életbe lépett a közlekedési vállalat áremelése.
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.