Suhajda Szilárd nem így akarta, de elérte, amire vágyott

Suhajda Szilárd végső soron elérte, amire vágyott: a halhatatlanságot. Hiszen jól tudjuk, csak az hal meg, akit elfelejtenek.

Az emberek többsége képtelen megérteni, hogy miért kell hegyeket megmászni. A legegyszerűbb magyarázat szerint azért, mert ott vannak.

A hegy azonban több ennél: szimbólum. Lehet az ember egylábú, kétlábú, háromlábú, a lényeg, hogy mindenki mássza meg a maga hegyét – a magyar alpinisták doyenje, Szendrő Szabolcs fogalmazta meg a hitvallását ekképpen.

Ha valaki ismeri a fél lábát még fiatalon, egy vonatbalesetben elvesztett hegymászót, jól tudja, tőle aztán tényleg távol áll a hencegés. Még egyetemistaként volt szerencsém részt venni az egyik élménybeszámolóján. Akkor, ott is elmesélte, hogy a hegymászás, amit addig inkább csupán megmagyarázhatatlan szenvedélynek, kicsit a világ s önmaga elől való menekülésnek tekintett, hogyan ébresztette rá végső soron az élete küldetésére. Már a Gellérthegyről, a Kékestetőről is felemelő érzés körbetekinteni, az edzőcipős turistaként is elérhető Tengerszemcsúcsról még inkább, hát még a Mont Blanc-ról, a Himalája nyolcezreseiről. Sportemberként Szendrő Szabolcs legnagyobb teljesítménye, hogy megmászta a 8188 méter magas Cso-Ojut. Akkor, abban a pillanatban mégsem járta át az elégedettség kellemes érzése, mégsem élvezhette a páratlan kilátást, mert az oxigénhiányos állapotban átmenetileg elvesztette a látását. Ez az élmény indította arra, hogy fényképeket készítsen a világ lenyűgöző, a többség számára elérhetetlen pontjairól.

Sohasem tudhatjuk, mi a jutalma annak, ha feszegetjük a határainkat. Miként azt sem feltétlenül, mi az a pont, amin túl már az életünket kockáztatjuk.

Michael Schumacher a legtriviálisabb példa arra, hogy nem feltétlenül akkor vagyunk életveszélyben, amikor azt gondolnánk. A gyorsasági autós világbajnokság története arról árulkodik, hogy a Formula–1 legalább annyira istenkísértés, mint a magashegyi mászás. A hétszeres világbajnok mégsem a versenypályán, hanem síe­lés közben, ráadásul még csak nem is vakmerő lesiklás közben szenvedett szörnyű sérülést.

Nem akarom persze elkendőzni a dolgot. Aki arra vállalkozik, hogy nyolcezer méter felett, az úgynevezett halálzónában, ahol a légköri oxigén sűrűsége kevesebb mint a harmada a tengerszinten mértnek, egyedül, oxigénpalack nélkül tör a csúcsra, az az életét kockáztatja. Suhajda Szilárd tisztában volt ezzel. Miként a felesége is. Mégis vállalta, vállalták, lelkük rajta. Senkinek sem ártott vele, csak saját magának. Nincs jogunk ítélkezni felette. Úgy döntött, hogy megpróbálja egyedül, hogy szakszerűen fogalmazzunk, pótlólagos oxigén használata nélkül meghódítani a Föld legmagasabb csúcsát. A magyarok közül ő lehetett volna az első, aki így jut fel a Mount Everestre.

Hogy érdemes-e ezért egy életet kockára tenni? Ő úgy döntött, hogy igen. Így döntött Budapesten. Aztán így döntött az alaptáborban, az akklimatizáció során, így döntött a négyes táborban, s így döntött, amikor nekivágott a csúcstámadásnak. Aztán a döntés valahol kicsúszott a kezéből. Hogy hol és mikor, azt nem tudhatjuk. A szakértők szerint legkésőbb szerda délben vissza kellett fordulnia, hiszen akkor már jelentős késésben volt az eredeti tervhez képest. Ám elfogadhatjuk a legsikeresebb élő magyar hegymászó, Varga Csaba érvelését, miszerint különösen a csúcs, a cél bűvöletében nehéz ezt a döntést egyik pillanatról a másikra meghozni. Az ember, ha érzi is, hogy fogytán az ereje, még tesz egy-két lépést, mert viszi előre a szíve. Aztán persze elfogynak az akarat diktálta lépések, s az ember tudattalanul is a sorsra bízza magát, ami vagy kegyes hozzá, vagy nem, de hogy miért igen vagy miért nem, azt úgysem tudjuk megfejteni.

Mindenki előtt tornyosulnak hegyek. Kinek kisebb, kinek nagyobb jutott. Az egyik közkeletű olvasat szerint embertársaink feledése a mulasztásunk büntetése, ha meg sem kísérlünk feljutni rájuk.

S lám, akkor is hőssé válhatunk, ha végső soron kudarcot vallunk. A szándék eszerint, ha igazán nemes, utólag mindent igazol.

Borítókép: Suhajda Szilárd elköszönt (Forrás: Facebook)