Az év lebukását produkálták a pancser drogkereskedők
Fejjel lefelé szorult be egy papírbálába a drogot szállító kamionsofőr.
Fejjel lefelé szorult be egy papírbálába a drogot szállító kamionsofőr.
A párizsi Bataclanban 2015 novemberében tüzet nyitó terroristák búvóhelyén is ilyen drogot találtak.
A legszegényebbek pedig egyre kiszolgáltatottabbá válnak a kábítószer kereskedőkkel szemben.
A házkutatást végző nyomozóktól akart füvet vásárolni a terézvárosi díler egyik vevője.
Nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélt kábítószer-kereskedelem miatt a Kecskeméti Törvényszék kedden egy kiskunfélegyházi férfit; az ítélet nem jogerős – közölte a bíróság sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Az egy hétig tartó perben hozott ítélet szerint a bíróság 132 kilogramm heroin és 55 kilogramm metamfetamin csempészésében találta őket bűnösnek.
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra annak a két holland fiatalnak a letartóztatását, akik a gyanú szerint marihuánát és MDMA tartalmú tablettákat értékesítettek a budapesti Sziget fesztiválon – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton
Drogcsempészetre használja Venezuelát a Hezbollah – jelentette ki Mike Pompeo. Kiemelte, a kábítószer-kereskedelemből származó forrásokat használja fel a libanoni gerillacsoport finanszírozására.
Egy drogterjesztő hálózat tizennégy tagját fogták el összehangolt akció keretében a rendőrök Baranyában és Budapesten – közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) csütörtökön a police.hu oldalon.
Bulgáriában elfogták az egyik leginkább keresett spanyol drogkereskedőt, aki több tíz kilót felszedve megváltoztatta külsejét, és Venezuelába készült szökni – közölte szombaton a spanyol polgárőrség.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kocsis Máté cáfolta a Tisza Párt elnökének vádaskodásait.
Hungary has one of the highest levels of access to healthcare in the European Union.
A magyar Szent Korona nemcsak egy páratlan műkincs, de a magyar jogrend értelmében egy élő személyiség is.
Méltatta a sportközpontot Szentkirályi Alexandra.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.