Veszélyesebb a Duna mint valaha, van itt néhány trükk arra, hogy hogyan ne haljon bele
Egy kutyát egészen az Árpád hídig sodort, de az alacsony vízállás most életekbe kerülhet.
Egy kutyát egészen az Árpád hídig sodort, de az alacsony vízállás most életekbe kerülhet.
Élvezze ki a vasárnapi derűt.
Az is kiderült, kiét.
Ezt nem fogja elhinni, ha ránéz a hőmérőre!
Zavart érezni a Momentum környékéről.
Várható, hogy a botránypolitikus Szabó Bálint ismét a Dunába ugrik.
Este tüntetést tartottak Budapesten a pride mellett, amit ma is Hadházy Ákos balliberális országgyűlési képviselő hirdetett meg.
Megszólaltak a rendőrök is.
Eleinte azt sem lehetett tudni, hogy mit szállítanak.
A Tisza-elnök az EP-választás előtt még a mentelmi jog eltörlésével kampányolt, most éppen emögé bújva menekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett egy pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.