„Ez bunyó!” – teljesen kiakadt a magyar szövetségi kapitány a felkészülési meccsen
Hatottak Varga Zsolt kíméletlen szavai, de a horvátok leckét és pofonokat adtak Manherczéknek.
Hatottak Varga Zsolt kíméletlen szavai, de a horvátok leckét és pofonokat adtak Manherczéknek.

Gól nélküli döntetlennel debütált a Fradi kispadján Robbie Keane, a zöld-fehérek vezetőedzője az első meccsén a német másodosztályú Preussen Münster ellen.

Nemcsak végigjátszotta a Steinbach elleni edzőmeccset, de az 5-2-re megnyert találkozón ő szerezte a Hoffenheim második találatát.

A vörös csapatok csatája 3-0-s liverpooli győzelemmel zárult.

Az utolsó percben egyenlítettek az angolok.

A 18 éves Tóth Alex számára mindez nagy motiváció.

A csapat július 16-án Ausztriában mérkőzik meg a Kalapácsosokkal.

A DVTK szombaton délután hattól az érdekkörébe tartozó Kassát fogadja felkészülési mérkőzésen

A Vörösök július 19-én, szerda este 18.30-kor a Karlsruhe vendégei lesznek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.