Veszélyes járvány terjed Európában és az Egyesült Államokban
Egyelőre nem tűnik úgy, hogy az érintett kormányok megfelelően foglalkoznának a problémával.
Egyelőre nem tűnik úgy, hogy az érintett kormányok megfelelően foglalkoznának a problémával.

A támadásban egy hároméves gyermek is megsérült.

Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen összeverekedtek a palesztinpárti tüntetők és az Izraelt támogató csoportok.

Csökkent az amerikai feldolgozóipar teljesítménye és az elemzők által várt növekedés helyett csökkentek az építőipari kiadások is.

Rendbontástól tartanak a hatóságok, a tüntetők között külső agitárorok is vannak.

Egyre nagyobb a baj az országban az Izrael-ellenes tüntetők miatt.

Börtönbüntetéssel is megfenyegették a volt amerikai elnököt, aki csupán a szólásszabadság jogával élt.

Az utcai művész a holokauszt idején tanúsított bátorságuk előtt szeretett volna tisztelegni.

David Cornstein, Magyarország korábbi amerikai nagykövete az M1-nek adott exkluzív interjúban beszélt többek között az ukrajnai háborúról és az atomháború kockázatáról is.

Saját munkatársai távolították volna el a helyéről a szóvivőt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kisebb, akár egy ember által is indíható HERO cirkálólőszer-család nagyobb változatát is megvásárolta Magyarország.

Hullóban van a Tisza Párt csillaga az ország nyugati részében.

Magyar Péter a Tiszához köthető bírók hitelességéről szónokolt.

Lesz azonban olyan Mohu-egység, ami bezár.

Eldőlhet Ukrajna sorsa.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Mark Rutte elismerte, hogy több európai ország kész katonai erőket küldeni Ukrajnába.

Rutte ismét háborúba vinné Európát.

Visszatekintünk az év első hónapjára.

Érdekes folyamatra mutatott rá a VG-nek adott interjújában Jeránek Tamás. A Siemens Zrt. vezérigazgatója szerint a Németországban megszűnő kapacitások áthelyezése üzleti lehetőséget jelent a régió és Magyarország számára.

Az éjféli mise a sötétben felragyogó világosságot szimbolizálja – ez Krisztus születése.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.