Ukrajna volt Putyin és Biden tárgyalásának fő témája
Putyin: Nem kell Oroszországra áthárítani a felelősséget az Ukrajna körüli helyzet kiéleződéséért.
Putyin: Nem kell Oroszországra áthárítani a felelősséget az Ukrajna körüli helyzet kiéleződéséért.

A volt amerikai elnök a republikánus jelölteket is nagy százalékkal előzné meg a voksoláson.

A két elnök többek közt Ukrajnáról, a NATO keleti terjeszkedéséről is tárgyalni fog kedden.

A Kreml szóvivője elmondta, december 7. is felmerült a lehetséges dátumok között.

Amerikai közlemény szerint a tálibok nyitottak voltak az együttműködésre a nemzetközi közösséggel.

Szülei tanácsára az ámokfutó nem tett vallomást, így továbbra sem világos, mi volt az indítéka.

Az amerikai elnöki hivatal együttműködik vakcinagyártó cégekkel annak érdekében, hogy kezelni tudja a járványhelyzetet.

Milyen lehet egy hatalmas testvér fenyegető árnyékában élni, tudva azt, hogy bármikor uralomra törhet? Ez a helyzet Tajvan és Kína között.

Több nagy ország is lép az ár leszorítása érdekében.

Az amerikai elnök több mint száz ország képviselőjét várja a demokráciáról szóló virtuális eseményre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.