Szórványos megmozdulások Kyle Rittenhouse felmentése után
Portlandben a tüntetők a rendőrkapitányság épületébe próbáltak betörni, hogy „porig égessék”.
Portlandben a tüntetők a rendőrkapitányság épületébe próbáltak betörni, hogy „porig égessék”.

Biden rutinvizsgálaton esett át. A történelem során először látta el az elnöki feladatokat női politikus.

A demokrata többségű amerikai törvényhozás végül alaposan átdolgozva, de megszavazta a törvényt.

Az Egyesült Államok a fekete kontinensen is felvenné a kesztyűt Kínával.

Az amerikai külügyminiszter elsősorban a demokrácia megőrzéséért emelt szót.

A mérnöki képzésen aligha tanították, hogyan kell Virginia-osztályú tengeralattjárók műszaki dokumentációját memóriakártyán kicsempészni.

Franciaország és az Egyesült Államok között csak alig több, mint egy hónapig tartott a mosolyszünet.

Drasztikusan zuhantak az értékek a Moderna, a Pfizer/BioNTech és a Johnson and Johnson vakcinák esetében.

A külügyminiszter hansúlyozta, ez sürgős kérdés a Biden-adminisztráció számára.

Az FBI a DarkSide ellen nyomoz, amelynek székhelye Oroszországban vagy Kelet-Európában lehet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.