Josep Borrell: „Nincs itt az ideje az új Jaltának”
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője sérelmezi, hogy nem hívták az amerikai–orosz ülésre.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője sérelmezi, hogy nem hívták az amerikai–orosz ülésre.

Hivatalosan kétpárti bizottság vizsgálja az eseményeket, valójában Trump-ellenes képviselők.

Nem tetszik a demokratáknak, hogy a magyar kormányfő politikája utat mutat a republikánusoknak.

Teherán gyilkosnak kiáltotta ki Trumpot, és közölte, nem fizet kártérítést a lelőtt utasszállító áldozatai után.

Az omikron terjedése miatt egy hét alatt közel kétszeresére emelkedett az új betegek száma.

Az amerikai külügyminiszter többek közt a V4-eket tájékoztatta Biden és Putyin decemberi tárgyalásáról.

Gőzerővel zajlik a kimenekített afgánok letelepítése, miközben átvilágításukkal akadnak problémák.

Mintegy harmincezer embernek kellett elhagynia otthonát csütörtökön, eddig hat sérültről számoltak be.

Washington szerint még túl korai megmondani, mennyire lényeges a tárgyalásokon elért haladás.

A volt elnök megakadályozná iratok átadását a Capitolium ostromát vizsgáló kongresszusi bizottságnak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.

A különböző programok és a beruházások felfutó kapacitásai jelenősen erősítik majd a magyarországi ipar helyzetét. A kedvező jeleket már most is látni.

Az év elején a fókusz még azon volt, hogyan lehet fékezni az áremelési spirált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.