Kampányt indítana a „Soros-ügyészek” eltávolítására Tom Cotton szenátor
A republikánus szenátor szerint az ügyészi hivatalok élére került progresszívok miatt nő a bűnözés.
A republikánus szenátor szerint az ügyészi hivatalok élére került progresszívok miatt nő a bűnözés.

Kaotikus állapotokat eredményezhet a 2024-es elnökválasztás három veterán tábornok szerint.

Oroszország akkor fog lépéseket tenni az ügyben, ha nem fogadják el biztonsági javaslatait.

Novemberben százezerrel több határsértőt tartóztattak fel, mint egy évvel ezelőtt.

A poszt több mint két éve nincs betöltve, noha Észak-Korea miatt kulcsfontosságú szereppel bír.

Alwyn Cashe-nek iraki hőstette és halála után ítélték oda a legmagasabb, katonának járó kitüntetést.

Az új spanyol vakcina az omikron variánssal szemben is hatékony lehet majd.

A dokumentum kötelezővé tette volna a 100 főnél nagyobb vállalatok alkalmazottainak a védőoltás felvételét.

Egyre több ország jelenti be, hogy nem küldenek diplomáciai képviselőket a téli olimpiai játékokra.

Az amerikai elnök csütörtökön tárgyal telefonon Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.