Amerikai misszionáriusokat hurcoltak el Haitin
A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, az elfogott emberek között gyerekek is vannak.
A keresztény hittérítőket egy buszról rabolták el, az elfogott emberek között gyerekek is vannak.
Oroszország kész a konstruktív fegyverzet-ellenőrzési tárgyalásokra az Egyesült Államokkal.
Döbbenet, hová vezet a féktelen genderőrület!
Az Egyesült Államokban idén számos helyen a bennszülött népekre emlékeztek Amerika felfedezője helyett.
Az amerikai csapatkivonás óta ez az első átfogó megbeszélés a felek között.
Arról, hogy a szabályozás hatályban maradhat-e, a Legfelsőbb Bíróság fogja kimondani a végső szót.
Továbbra is rejtély övezi a Havanna-szindrómaként emlegetett tünetegyüttes okát.
Biden újraindítaná a Trump alatt zátonyra futott fegyverzet-ellenőrzési tárgyalásokat Moszkvával.
Sajtóhírek szerint a Fort McCoy katonai támaszponton két afgánt azzal vádoltak meg, hogy gyermekeket akartak szexuálisan zaklatni és bántalmaztak egy nőt.
Az amerikai elnök a határidő lejárta előtt biztosította adminisztrációjának finanszírozását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
Athén környékén dúló erdőtűzzel küzdenek a tűzoltók Görögországban, de a jelek szerint sikerül megfékezni – közölte hétfőn a helyi tűzoltóság.
Kék-sárga embertenger lepte el az óceánt Miamiban.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
Előre kitervelt emberölés miatt életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat az amerikai Vance Boelter.
Donald Trump szerint nagy hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból – az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
Schmidt Mária szerint bebizonyosodott, hogy Orbán Viktor mindig bátor, mindig előbbre van és mindig igaza van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.