– Több olyan esetünk is volt, hogy a betegek keringése összeomlott, nagyon rosszul lettek, és néhányan meg is haltak a váróteremben
–mondta el dr. Bradley Dreifuss, az Arizona állambeli Tucsonban dolgozó kórházi sürgősségi szakorvos újságíróknak. A tagállami kormányzók országszerte több helyen mozgósították a Nemzeti Gárda tagjait, hogy megerősítsék a túlterhelt kórházakat, így a Nemzeti Gárda főhadiszállásának otthont adó Ohio államban is.
– A kórház csordultig van betegekkel
− jelentette ki dr. Kristin Englund, a Clevelandi Klinika fertőző betegségekkel foglalkozó szakorvosa. – Az intenzív osztályunk megtelt, és a hagyományos kórházi ágyaink is tele vannak páciensekkel, nagyon sok közülük koronavírusos −mondta Englund doktornő.
Az egyetlen reménysugár, hogy más országok tapasztalataihoz hasonlóan az Egyesült Államok adatai is azt mutatják, hogy a vírus omikron változata kevésbé súlyos tüneteket okoz, mint a korábbi delta variáns
– állapította meg az NPR. Hozzátette: egyes amerikai kórházakban azt tapasztalták, hogy már kevesebb koronavírusos betegnek van szüksége intenzív osztályon történő ellátásra vagy lélegeztetőgépre, mint korábban.
Borítókép: A kilencéves Josie Murdoch megkapja az első adag koronavírus elleni védőoltást az Észak-Karolina állambeli Chapel Hillben 2021. november 4-n (Fotó: MTI/AP/Gerry Broome)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!