Rishi Sunak véget vetne az illegális bevándorlásnak
A brit miniszterelnök közölte: a jövőben nem maradnak az országban az illegálisan érkezők.
A brit miniszterelnök közölte: a jövőben nem maradnak az országban az illegálisan érkezők.

III. Károly döntése mögött sokan Harry herceg könyvének megjelentetése miatti bosszút sejtenek.

Több európai országban is végeztek már kísérleteket a rövidített munkahéttel kapcsolatosan.

Hiány van boltok polcain paprikából, uborkából és paradicsomból az Egyesült Királyságban.

Ben Wallace védelmi miniszter a következő hat hónapra is kizártnak tartja vadászgépek átadását Ukrajnának.

A kormány tétlensége mellett tetőzik a káosz a brit egészségügyben.

Vegyes eredmények születtek a brit miniszterelnök első száz napja alatt, de a britek nem mondatnák le.

Az utolsó bankjegyről is eltüntetik a brit uralkodó arcképét, elemzők szerint valós esély van az államformaváltásra.

Nadhim Zahawi kétes befektetései miatt került összetűzésbe az adóhivatallal, amiről nem adott tájékoztatást.

A köztársaságpárti demonstráción túl a klímaaktivisták tiltakozása is árnyékot vethet a brit ünnepségre.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A környéken áramkimaradás van, a BKK járatait is elterelték.

Aki teheti, ne induljon útnak.

Az ügyet felderítő rendőröket kitüntették.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

Merz az iráni rezsim bukását jósolja.

Bemutatkozott a Predator.

Farage-ra van szüksége a briteknek a korábbi pénzügyminiszter szerint.

A magyar játékost a debütálásakor zavarta az orkánerejű szél, de más dolog is hátráltatta.

A fejleményekről a Budapest Airport folyamatosan tájékoztatást ad a honlapján.

The Tisza Party has been left with nothing but political trickery, PM Orban said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.