II. Erzsébetről is megemlékezett első karácsonyi beszédében III. Károly
Elsőként még dédnagyapja, V. György király szólt az Egyesült Királyság és az akkori brit birodalom népeihez.
Elsőként még dédnagyapja, V. György király szólt az Egyesült Királyság és az akkori brit birodalom népeihez.

A tiltakozó akciók keresztülhúzták a britek karácsonyi terveit.

Még Boris Johnson volt miniszterelnök jelentette be, hogy új migrációs egyezményt kötött az afrikai országgal.

Csütörtök éjszaka több százan akartak bejutni jegy nélkül egy koncertre a londoni O2 Brixton Academybe.

A volt brit kormányfő beszédeiért több mint egymillió fontot kapott az elmúlt három hónapban.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ben Wallace brit hivatali kollégájával tárgyalt.

A projekt a tervek szerint 2035-ben zárulhat le.

Több letartóztatás is történt, de a gyanúsítottak mindegyike óvadék ellenében távozott.

A nyugat-balkáni országból idén már több mint tizenkétezren érték el a brit partokat illegálisan.

Lady Susan Hussey származásáról faggatta a Sistah Space nevű szervezet alapítóját, Ngozi Fulanit.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.