Görög szobrok miatt áll a bál Athén és London között
A British Museum ragaszkodik a Parthenón márványfrízéhez, pedig a görögök más kincseket is adtak volna cserébe.
A British Museum ragaszkodik a Parthenón márványfrízéhez, pedig a görögök más kincseket is adtak volna cserébe.

Az Egyesült Államokban már jó ideje tesztelhető üzletekbe egy QR-kód leolvasását követően mehetnek be a regisztrált ügyfelek.

A sátortábor mintegy 25 ezer négyzetméteren feküdt, egyelőre nem tudni, hol szállásolják el a migránsokat.

Az uralkodó nemrég észak-írországi útját és a Glasgow-i klímacsúcson való részvételét is lemondta.

Becslések szerint az oltási program 112 ezer halálesetet és 24,7 millió fertőződést akadályozott meg.

Az eddigi évben több mint huszonháromezren keltek át az életveszélyes hajózási útvonalon.

Oroszországban, Romániában és Szerbiában az alacsony átoltottsági arány jelent problémát.

Egészségügyi szakemberek újabb korlátozások bevezetését sürgetik, London azonban ellenáll.

Az észak-írországi protokollt érintő uniós javaslatok figyelmen kívül hagyták London követeléseit.

Közös értékeink legfőbb alakítói ma már az uniós és a strasbourgi bíróság bírái.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A frakcióvezető szerint a választás után derül ki, hogy mi lesz a mentelmi jog sorsa.

A síkosságmentesítés közös feladat.

Három másik vármegyére is érvényben van a veszélyjelzés.

A Tisza Párt vezére nem mondhat nemet Webernek.

Jelentős kártérítést kapott a Guantánamón sínylődő „örök fogoly”.

A közösségi médiában tette közzé bejegyzését.

Újabb bizonyíték a kettős mércére.

Annak ellenére volt jelentős a bővülés, hogy év végére korrigáltak az árak és némileg csökkent a forgalom.

Fucsovics Márton megszerezte idei első győzelmét.

Márciustól jelentős változások jönnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.