Debreceni Egyetem: yoUDay stadionshow lesz a Nagyerdőben
Stadionshow-val köszönti ma az első éveseit a Debreceni Egyetem (DE), a negyedik yoUDay elnevezésű eseménynek is a Nagyerdő ad otthont.
Stadionshow-val köszönti ma az első éveseit a Debreceni Egyetem (DE), a negyedik yoUDay elnevezésű eseménynek is a Nagyerdő ad otthont.
Magyarországon a diplomások körében lényegében teljes a foglalkoztatás, tehát jó szakmai karriert kínáló munkahelyekkel és egyre magasabb jövedelemmel számolhatnak a végzett tanulók.
Biztosítottak az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat működésének feltételei — mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap egy háttérbeszélgetésen.
A ranglistája a hallgatói véleményeket figyelembe véve, a környezet, a hallgatók és az oktatók aránya, illetve a piacképes tudás átadása alapján ítéli meg az egyetemeket – mondta Palkovics László.
Magyarországon egyedülálló, a mikroorganizmusok komplex vizsgálatához kapcsolódó kutatás-fejlesztési központot hoztak létre a Szegedi Tudományegyetemen – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A miniszter elmondta, már ma is vannak közös képzések, de ezeket szeretnék megerősíteni, például ottani egyetemekkel együttműködve, vagy magyar egyetem létrehozásával.
Aki húsz percben mondja el azt, amit két percben is el lehet mondani, az más szörnyűségekre is képes.
Immár másodszor nyerte el a Miskolci Egyetem Az ország legszebb campusa címet az eduline.hu oktatási portál szavazásán – közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel kedden.
A skóciai rendőrség – Police Scotland – tájékoztatása szerint a csomagokat a két intézmény postázóiban találták, átvizsgálásukat megkezdték.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Max Verstappen lett a második, míg Lewis Hamilton és George Russell foglalja el a második sort.
Az ukrán hadsereg több pénzt kap az orosz támadás elleni harcra a Volodimir Zelenszkij elnök által aláírt új törvény értelmében, amelyet korábban már elfogadott a parlament.
Látványos felvételeket osztott meg Dömötör Csaba.
Dieter Reiter müncheni polgármester két ütéssel csapra verte az első söröshordót, és ezzel a hagyományos aktussal nyitotta meg szombaton az Oktoberfest sörfesztivált Münchenben.
A fővárost elérte a tetőzés.
Hatalmas kártérítést kértek a palermói bíróságon a civil szervezetek és a migránsok Matteo Salvinitól.
Délután várható a tetőzés.
A gasztro-fesztivál kulináris kínálatának egyik különlegessége az volt, hogy a kiállítók mind az alapanyagválasztás, mind az ízharmóniák tekintetében nagymértékben kötődtek a lokalitáshoz.
Az ingatlanért kb. 1,3 milliárd forintnak megfelelő összeget kérnek, de a vevő még alkudozik az árról.
A katonák rendkívüli védekezési munkálatokat folytatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.