Az egyetemi szabadság védelmében

Az Európai Parlament előszeretettel foglalkozik a magyar jogállamisággal. Vizsgálódik, majd határozatot hoz. 2010 óta folyamatosan aggodalmát fejezi ki a magyar demokráciával kapcsolatosan. Az elmúlt több mint tíz esztendőben különböző közéleti minőségeimben tapasztalhattam, hogy a magyar kormány minden fontos lépését gyanakvás kíséri. Az európai fórumok, mint egy nagy testvér, aggodalommal figyelik a magyar rendszerváltozás befejezését. Ez történt a magyar alaptörvény, a sarkalatos törvények elfogadásakor vagy a szükséges gazdasági intézkedések bevezetésekor.

Több mint tíz esztendő távlatából azonban az is kiderült, hogy a viták mélyén nem is annyira szakmai szempontok, mint inkább ideológiai árkok húzódnak meg. A történelmi hagyományokhoz és a kultúrához kapcsolódó olyan kérdésekben vannak radikális eltérések, mint például a kereszténység államhoz való viszonya, a család és a házasság fogalma, a migráció, a geopolitikai és kereskedelmi összefüggések vagy a háború megítélése. Mindez meghatározó hatással van a szakmainak tűnő viták rendezésére, sőt azt tapasztalhatjuk, hogy az európai fórumok újabb és újabb területeken próbálnak kifogást találni vagy évekkel ezelőtt lezárt kérdéseket kívánnak újra felmelegíteni.

Napjaink egyik új keletű vitája az akadémiai szabadság kérdése. Ez valóban egy fontos és szent terület. Az akadémiai szabadságról csak kellő tisztelettel és megfontoltsággal lehet szólni, hiszen ez civilizációnk alapja és kultúránk éltetőereje. Az európai intézmények részéről sajnálatosan ez a tisztelet és megfontoltság hiányzik, így állhatott elő az a helyzet, amely a magyar felsőoktatásban résztvevőket rendkívül hátrányosan érinti.

Az európai döntéshozóknak tisztában kellene lenniük azzal, hogy Magyarország mindenkor büszke volt oktatási rendszerére, a magyar oktatók, kutatók és egyetemi hallgatók hozzájárultak és folyamatosan hozzájárulnak Európa szellemi gazdagságához vagy a világraszóló innovációkhoz. A magyar egyetemisták sokszor vándoréletet éltek, igyekeztek tudásukat gyarapítani más külföldi egyetemeken.

A magyar fiatalok a különböző századok nehézségei között is érdeklődtek a kor kihívásai és az arra adott európai válaszok megismerése iránt, és fáradságot és pénzt nem kímélve járták Európa egyetemeit. Így eljutottak Párizsba, Padovába, Heidelbergbe és más európai egyetemekre. A külföldön megszerzett ismeretekkel felvértezve aztán aktívan részt tudtak venni Magyarország felvirágoztatásában. A megismert kultúrák, nyelvek hatottak rájuk, mint ahogy ők is meg tudták ismertetni hazánkat külföldön. Mindez része az Európa erejét adó sokszínűségnek és változatosságnak. Éppen emiatt elvárható lenne, hogy az európai intézmények tiszteletben tartsák a magyar egyetemeket és felelőtlen döntéseikkel ne nehezítsék meg helyzetüket.

További Vélemény híreink

Az unióban felborult a jogrend: ez a válság jele

Érdekes módon Európa szabad országaiban nem aggódtak a magyar akadémiai szabadság miatt, amikor a magyar tudomány és oktatás szabadsága megtört a kommunizmus időszakában, és elszigetelődött a természetes európai közegétől és kapcsolatrendszerétől. Bár a vasfüggöny mögött is az értéket és kultúrát képviselő Európa után vágyódott, azért még életét is adta, de több mint negyven évig fiataljaink el voltak zárva a külföldi tanulmányoktól, az egyetemi kapcsolatok beszűkültek, és ez kihatással volt a tudományos élet pezsgésére. Ettől a világtól hál’ Istennek a rendszerváltozáskor el tudtunk búcsúzni.

Nagy reményeink voltak és nagy reményekkel vágtunk neki az európai integrációs útnak; biztosak voltunk abban, hogy egyetemeink annak abszolút nyertesei lesznek. Előttem is megnyíltak az európai lehetőségek, ösztöndíjas lehettem Rómában, Louvain-la-Neuve-ben és Párizsban. Számos magyar kutató, oktató előtt kinyílt a világ, és ennek köszönhetően az egyetemi tudományos élet meg tudott újulni. Közös képzések, oktatók cseréje tette lehetővé, hogy komoly színvonalú oktatás és kutatás kezdődhessen különböző európai egyetemek között.

Ezekben a kapcsolatokban megtanultuk, hogy építhetünk egymásra és most már mi is tudjuk tudásunkkal gyarapítani a közös sikereket. Korábbi egyetememen, Szegeden, ahol több mint harminc évig dolgozhattam kollégáimmal, például egy olyan francia nyelvű mesterképzést indíthattunk, amelyben először a Nanterre-i Egyetem, később a Jean Moulin Lyon 3 Egyetem, ma pedig a Lille-i Sciences Po vesz aktívan részt. És ma már számos francia hallgató szerezhet szegedi diplomát.

A magyar kormány a közelmúltban fontosnak tartotta, hogy az egyetemek versenyképessége érdekében modellváltást hajtson végre. E célból nagyobb mozgásteret és autonómiát kívánt biztosítani nekik. A felsőoktatási reform és az egyetemi autonómia megerősítése a hallgatók lehetőségeinek bővítése és az intézmények versenyképességének növelése irányába tett lépések. Az egyetemek legfelsőbb belső döntési fórumai sokszor kemény vitákat követően támogatták a modellváltást, és az akkor még kételkedők többsége is azóta pozitívként üdvözölte az új működési modellt. A kuratóriumba delegált személyek nem kívánják és nem is tehetnék, hogy az egyetemi autonómiát korlátozzák, feladatuk az, hogy az intézményi stratégia kialakításához segítséget nyújtsanak. A kurátorok szakmai tudása, vezetői tapasztalata, kapcsolatrendszere az intézmények rendelkezésére áll. A közfinanszírozási szerződések kiszámíthatóvá tették az egyetemek működését, az indikátorok meghatározása pedig a vállalások teljesítésére serkentik a felsőoktatási intézményeket.

További Vélemény híreink

Fidesz: Diszkriminatív a hallgatók kirekesztése az Erasmus programból

Ezt követően villámcsapásként érte az egyetemeket, hogy az Európai Bizottság politikusai felfüggesztették a modellváltó intézmények hallgatói és oktatói számára az Erasmus-források folyósítását. Ugyancsak befagyasztották a magyar kutatók részvételét az uniós Horizont-programokban. Nyertes pályázatokat lehetetlenített el ez a döntés. Veszélybe sodorták az uniós pénzek felhasználásának szabályszerűségét. És végső soron roncsolta az európai tudományos és kulturális párbeszéd szabadságának eszményét, amelyek elnyeréséért évtizedeken keresztül küzdöttünk. A magyar egyetemek számára ez a döntés elfogadhatatlan és érthetetlen.
Az egyetemek nem kezelői sem az Erasmus-forrásoknak, sem a Horizont-programokban folyósított támogatásoknak. Ezeket a forrásokat független központi ügynökségek kezelik és a támogatási megállapodásokban lefektetett szigorú szabályok szerint használják fel.

Az Európai Unió döntése tehát olyanokat büntet, akiknek nincsen ráhatásuk az uniós pénzek tényleges felhasználására. Az Európai Uniónak most a magyar egyetemi hallgatók és oktatók, kutatók előtt kell magyarázkodnia. A döntést a magyar felsőoktatási intézmények színtisztán politikai jellegűnek tartják. Csalódtak az európai döntéshozókban, akiknek a kultúra és az oktatást ma mást jelent, mint annak idején ezt a vasfüggöny mögül gondoltuk és hittük.

Ma mint európai parlamenti képviselő tanúja vagyok annak a mélyülő szakadéknak, amely a szerződések eredeti víziója és az európai politika mindennapjai között húzódik. A tagállamok egyenjogúsága egy szép elv, azonban az élet és a valóság ténylegesen mást mutat. Az Európai Bizottság diszkrecionális alapon hoz döntést, hogy mely ország ellen kíván jogi eszközöket alkalmazni az uniós jog állítólagos megsértése miatt. Így aztán hiába hivatkozik egy ország arra, hogy az övéhez hasonló megoldásokat alkalmaznak más országok is, az uniós intézmények a politikai szempontok alapján hoznak döntést. Így nem beszélhetünk sem a tagállamok egyenjogúságáról, sem pedig a kulturális sokszínűségében és hagyományaiban szabadon fejlődő Európáról. Az objektív és absztrakt szabályokon alapuló jog és az ezek alkalmazására évszázadokon keresztül kifejlődött jogi kultúra – amelynek ékes bizonyítéka a nyolcszáz éves Aranybulla – értetlenül áll az ilyen európai eljárások előtt.
A szerző egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő (Fidesz)