A magyar fiatalok a különböző századok nehézségei között is érdeklődtek a kor kihívásai és az arra adott európai válaszok megismerése iránt, és fáradságot és pénzt nem kímélve járták Európa egyetemeit. Így eljutottak Párizsba, Padovába, Heidelbergbe és más európai egyetemekre. A külföldön megszerzett ismeretekkel felvértezve aztán aktívan részt tudtak venni Magyarország felvirágoztatásában. A megismert kultúrák, nyelvek hatottak rájuk, mint ahogy ők is meg tudták ismertetni hazánkat külföldön. Mindez része az Európa erejét adó sokszínűségnek és változatosságnak. Éppen emiatt elvárható lenne, hogy az európai intézmények tiszteletben tartsák a magyar egyetemeket és felelőtlen döntéseik­kel ne nehezítsék meg helyzetüket.

Érdekes módon Európa szabad országaiban nem aggódtak a magyar akadémiai szabadság miatt, amikor a magyar tudomány és oktatás szabadsága megtört a kommunizmus időszakában, és elszigetelődött a természetes európai közegétől és kapcsolatrendszerétől. Bár a vasfüggöny mögött is az értéket és kultúrát képviselő Európa után vágyódott, azért még életét is adta, de több mint negyven évig fiataljaink el voltak zárva a külföldi tanulmányoktól, az egyetemi kapcsolatok beszűkültek, és ez kihatással volt a tudományos élet pezsgésére. Ettől a világtól hál’ Istennek a rendszerváltozáskor el tudtunk búcsúzni.

Nagy reményeink voltak és nagy reményekkel vágtunk neki az európai integrációs útnak; biztosak voltunk abban, hogy egyetemeink annak abszolút nyertesei lesznek. Előttem is megnyíltak az európai lehetőségek, ösztöndíjas lehettem Rómában, Louvain-la-Neuve-ben és Párizsban. Számos magyar kutató, oktató előtt kinyílt a világ, és ennek köszönhetően az egyetemi tudományos élet meg tudott újulni. Közös képzések, oktatók cseréje tette lehetővé, hogy komoly színvonalú oktatás és kutatás kezdődhessen különböző európai egyetemek között.

A magyar kormány a közelmúltban fontosnak tartotta, hogy az egyetemek versenyképessége érdekében modellváltást hajtson végre. E célból nagyobb mozgásteret és auto­nómiát kívánt biztosítani nekik. A felsőoktatási reform és az egyetemi autonómia megerősítése a hallgatók lehetőségeinek bővítése és az intézmények versenyképességének növelése irányába tett lépések. Az egyetemek legfelsőbb belső döntési fórumai sokszor kemény vitákat követően támogatták a modellváltást, és az akkor még kételkedők többsége is azóta pozitívként üdvözölte az új működési modellt. A kuratóriumba delegált személyek nem kívánják és nem is tehetnék, hogy az egyetemi autonómiát korlátozzák, feladatuk az, hogy az intézményi stratégia kialakításához segítséget nyújtsanak. A kurátorok szakmai tudása, vezetői tapasztalata, kapcsolatrendszere az intézmények rendelkezésére áll. A közfinanszírozási szerződések kiszámíthatóvá tették az egyetemek működését, az indikátorok meghatározása pedig a vállalások teljesítésére serkentik a felsőoktatási intézményeket.

Ezt követően villámcsapásként érte az egyetemeket, hogy az Európai Bizottság politikusai felfüggesztették a modellváltó intézmények hallgatói és oktatói számára az Erasmus-források folyósítását. Ugyancsak befagyasztották a magyar kutatók részvételét az uniós Horizont-programokban. Nyertes pályázatokat lehetetlenített el ez a döntés. Veszélybe sodorták az uniós pénzek felhasználásának szabályszerűségét. És végső soron roncsolta az európai tudományos és kulturális párbeszéd szabadságának eszményét, amelyek elnyeréséért évtizedeken keresztül küzdöttünk. A magyar egyetemek számára ez a döntés elfogadhatatlan és érthetetlen.
Az egyetemek nem kezelői sem az Erasmus-forrásoknak, sem a Horizont-programokban folyósított támogatásoknak. Ezeket a forrásokat független központi ügynökségek kezelik és a támogatási megállapodásokban lefektetett szigorú szabályok szerint használják fel. 

Ma mint európai parlamenti képviselő tanúja vagyok annak a mélyülő szakadéknak, amely a szerződések eredeti víziója és az európai politika mindennapjai között húzódik. A tagállamok egyenjogúsága egy szép elv, azonban az élet és a valóság ténylegesen mást mutat. Az Európai Bizottság diszkrecionális alapon hoz döntést, hogy mely ország ellen kíván jogi eszközöket alkalmazni az uniós jog állítólagos megsértése miatt. Így aztán hiába hivatkozik egy ország arra, hogy az övéhez hasonló megoldásokat alkalmaznak más országok is, az uniós intézmények a politikai szempontok alapján hoznak döntést. Így nem beszélhetünk sem a tagállamok egyenjogúságáról, sem pedig a kulturális sokszínűségében és hagyományaiban szabadon fejlődő Európáról. Az objektív és absztrakt szabályokon alapuló jog és az ezek alkalmazására évszázadokon keresztül kifejlődött jogi kultúra – amelynek ékes bizonyítéka a nyolcszáz éves Aranybulla – értetlenül áll az ilyen euró­pai eljárások előtt.
A szerző egyetemi tanár, európai parlamenti képviselő (Fidesz)

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Flickr.com/LIBER Europe)