A rektor szerint azt akarják, hogy a jövőben ne lehessen szankciót alkalmazni egy felsőoktatási intézménnyel szemben úgy, hogy az nem tartalmaz arra vonatkozó elemzést, miként és mikor sértette meg a jogállamiság elveit, és ezzel összefüggésben milyen hátrányokat okozott az uniónak.– Azt is szeretnénk, ha az egyetemeket bevonnák az őket érintő intézkedésekről szóló egyeztetésekbe – idézi Merkely Bélát a kormánypárti képviselőcsoport közleménye.
Nem sérült az autonómia
Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta: a modellváltással – a vádakkal ellentétben – nem sérült egyetemük autonómiája, ezt egyértelműen mutatják az oktatási és kutatási munkában és az egyetemek közötti összehasonlításban is rövid időn belül jól látható kedvező eredmények.
– Minden európai egyetem mellett is kiállunk ma, mikor felhívjuk a figyelmet arra, hogy az oktatás az unió egyik alappillére, azt semmilyen körülmények között nem szabad szétzilálni
– tette hozzá.
Kasza Gyula, a budapesti Állat-orvostudományi Egyetem kutatója közölte: az EU-s kutatási programok ajtót nyitottak Európára a magyar kutatóknak, akik kiemelkedő eredményekkel és aktív részvétellel járulnak hozzá az unió tudományos életéhez. – Az Európai Bizottság javaslatáról szóló tanácsi döntés kedvezőtlen hatásai azonban máris érződnek , egyetemünk és kutatócsoportunk jó hírnevének súlyos megsértését éljük meg, anyagi és erkölcsi veszteséget szenvedünk, ami több mint tíz év kemény munkáját rombolja le – jegyezte meg. A kutató bízik a teljesen megalapozatlan döntés mihamarabbi visszavonásában.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!