Kétfajta élelmiszert is visszahívott a Aldi
Az áruházlánc füstölt baromfivirslit és gyorsfagyasztott tengeri halat vont ki a forgalomból.
Az áruházlánc füstölt baromfivirslit és gyorsfagyasztott tengeri halat vont ki a forgalomból.

A hazai élelmiszerlánc az eltelt hónapok nehézségei ellenére, a világjárvány alatt is bizonyította felkészültségét.

Hiába trükköztek a rögzített árú termékekkel a kereskedők, a hatóság lesújtott rájuk.

Eddig 211 ezer rászorulóhoz juttatott el az Élelmiszerbank többségében lejáratközeli termékeket.

Ez a teendő, ha Ön is vásárolt ebből a termékből.

A kialakuló élelmezési válság egyre több embert foglalkoztat világszerte.

A szárnyaló infláció miatt egyre többet spórolnak az élelmiszeren.

Az alaptermékek iránt egyértelműen élénk a kereslet, miközben a többi árucikk értékesítése valamennyire mérséklődött.

Nagy István: Nem elég az EU mezőgazdaságát fenntarthatóbbá tenni, ebből a harmadik országoknak is ki kell venniük a részüket.

Optimálisan 30 százalékos áremeléssel terveznének.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy helyi lakos által rögzített videó sokkoló részleteket mutat a támadásról.

Több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait.

Charlie Kirk akaratát teljesíti ezzel a szervezet.

Nemzetpolitikai értelemben a Trianon óta eltelt 105 évben az elmúlt tizenöt év volt a legszerencsésebb és legeredményesebb időszak – emelte ki Kövér László.

Nem mindenkire vonatkoznak ugyanúgy a szabályok Brüsszel szerint.

A külügyminiszter úgy látja, Európa igyekszik bevonni az Egyesült Államokat az Oroszország visszaszorítására irányuló játszmába.

Közösségi oldalára töltött fel egy videót a miniszterelnök.

Nem mindenkire vonatkoznak ugyanúgy a szabályok Brüsszel szerint.

A külügyminiszter úgy látja, Európa igyekszik bevonni az Egyesült Államokat az Oroszország visszaszorítására irányuló játszmába.

Közösségi oldalára töltött fel egy videót a miniszterelnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.