A gaboni katonai puccsot követően a hadsereg nem sieti el a választások kiírását
Az elmúlt három évben Maliban, Guineaban, Szudánban, Burkina Fasoban és Nigerben is puccs történt.
Az elmúlt három évben Maliban, Guineaban, Szudánban, Burkina Fasoban és Nigerben is puccs történt.

A bíró az első tárgyalás időpontját is kitűzte, amellyel az ügyésznek, és Trumpnak sem kedvezett.

Az országcsoportnak jelenleg öt tagja van, az e heti johannesburgi csúcstalálkozón döntöttek a bővítéséről.

Szerda este rendezik meg az első televíziós vitát a Fox News közreműködésével.

A volt elnök nem beszélhet az ügyről a közösségi médiában.

Mivel Georgia államban az egykori elnököt állami vádpontokkal is meggyanúsították, elnökként sem tudna magának kegyelmet adni.

Georgiában a választási eredmények megkérdőjelezéséért állítanák bíróság elé a volt elnököt.

Fernando Villavicencio újságíróként óriási korrupciós hálózatot leplezett le, mely Rafael Correa volt baloldali elnökhöz kapcsolódott.

Immár harmadszor is vádat emeltek a volt elnök ellen

A volt elnök elleni ügy elterelheti a figyelmet a Hunter Biden körül terebélyesedő botrányról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.