Putyin bejelentette az indulását a 2024-es választáson
Az orosz politikus 2012 óta tölti be az elnöki posztot, amennyiben megválasztják, 2030-ig vezetheti Oroszországot.
Az orosz politikus 2012 óta tölti be az elnöki posztot, amennyiben megválasztják, 2030-ig vezetheti Oroszországot.

Százhatvankét szenátor szavazatával fogadták el a határozatot.

Az orosz parlament felsőháza alkotmányos törvényhozással foglalkozó bizottságának vezetője beszélt a választás időpontjáról.

A nyugat-afrikai országban új elnököt választottak meg, az államfő ellenfele elismerte vereségét.

Javier Milei a kampány során sokszor hívta fel magára a figyelmet elnökjelölttől szokatlan viselkedésével

Időnként felröppennek a találgatások, amelyeket az államfői szóvivőnek kell megcáfolnia.

Az egykori elnök vezet öt billegő csatatérállamban is, amivel háromszáz elektori szavazatot szerezhet.

Tíz emberből négy nyomorog.

Donald Trump Meghan Markle-lel is hajlandó vitázni, hiszen számos dologban nem értenek egyet – mondta egy interjúban.

Mexikóban a kormánypárt a főváros volt polgármesterét indítja az elnökválasztáson.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.

Több járatot is le kellett állítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.