A demokraták elsősorban ideológiai rögeszméik miatt nyitották meg a határokat – ez tehát legyen elvi ok, még ha kínos is, mégis ez az igazság. Annál praktikusabb elgondolás azonban, hogy azért is támogatják a sok-sok millió illegális bevándorlót, mert idővel szavazóként számítanak rájuk. Tény, hogy a jövevények jelentős többsége a liberális Amerikát szimpatikusabbnak tartja a hagyományosnál, hiszen jelenleg hatósági tortúrák nélkül, saját anyanyelvi-kulturális közegében élhet, aki tegnap átlépte az amerikai–mexikói határt.
Aki jól ismeri a határ menti államokat, megerősítheti, hogy ma már nemcsak migránsszigetek léteznek, hanem valóságos tartományok nőttek ki a semmiből.
Kaliforniában néhány évvel ezelőtt azt tapasztaltam, hogy városnyi területeken nem is szükséges megszólalni angolul, arról nem beszélve, hogy az európai látogató jobban ismeri ezt a nyelvet, mint az ott élő panamai, guetamalai, mexikói, hondurasi emberek többsége.
Ami fájó pont a hagyományos Amerikának, nekem személy szerint szürreális állapot, spanyolul remekül beszélő kísérőm számára pedig maga a földi paradicsom.
Arra a kérdésre tehát, hogy egyébként ez kinek az országa, Kaliforniában, Új-Mexikóban, Arizonában, Texasban és sok más államban más réges-régen kész a válasz. Nem a wasp (fehér angolszász protestáns) amerikaiaké, az holtbiztos. Nem mellesleg az utolsó két elnökválasztáson pontosan ezért nyertek hajdan republikánus többségű és billegő államokban a demokraták. A jövevények egyszerűen többen vannak, mint a „régi” amerikaiak, de legalábbis elérték azt a számarányt, hogy nélkülük már nem születhet felelős politikai döntés.
Donald Trump elnöki ambíciója tehát nem pusztán amerikai belügy. Valójában sok minden függ attól, megválasztják-e újra elnöknek vagy sem. Ettől függ a mi sorsunk is.
Néhány hónap múlva eldől, hogy marad a demokraták kvázi diktatúrája az Európai Unió felett, vagy visszatérhet négy esztendőre Donald Trump építkező, békésebb világa.
