Meg akarta öletni a volt férjét, börtönbe kerülhet
Félmilliót adott volna, hogy az egykori házastársa soha többet ne tudja bántalmazni.
Félmilliót adott volna, hogy az egykori házastársa soha többet ne tudja bántalmazni.

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.

A tettes elmenekült a helyszínről.

Arra kérték, hogy költözzön el, kegyetlenül végzett a jótevőivel.

Megölte a szobatársát.

A két férfi együtt italozott, majd összevesztek egy múltbéli sérelmen.

A rendőrök igazságügyi orvos szakértő bevonásával folytatták le a helyszíni szemlét.

Oscar Pistoriust tizenegy évvel Reeva Steenkamp meggyilkolása után feltételesen szabadlábra helyezték.

Nem mindenkinek sikerült elugrania a jármű elől.

Fennáll a veszélye, hogy megszökik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök megköszönte a magyaroknak az október 23-i óriási részvételt.

Ukrajnát pedig minél előbb fel kellene venni az EU-ba.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Magyar Péter csúfos kudarcot vallott október 23-án.

A Tisza Párt elnöke elégedetlen volt pártja október 23-i teljesítményével.

Minden eddiginél többen vettek részt a Békemeneten.

Hátrébb az agarakkal! Ne siesse el Brüsszel az orosz befagyasztott vagyon ukrajnai felhasználását, figyelmeztetett Fico.

A férfit a Biden-adminisztráció szabadon engedte.

A végsebesség-világcsúcs után most az elektromos autók kategóriájában állított fel körrekordot a Yangwang U9 Xtreme.

Rafael Benítez évente 4,4 millió fontot keres majd.

The Hungarian prime minister spoke to members of the press in Brussels following the EU summit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.