Orbán Viktor helyesen cselekedett a vezető német lap szerint
A szerzők úgy vélik, a tárgyalások menetéből nehéz arra következtetni, hogy a magyar miniszterelnököt megvették.
A szerzők úgy vélik, a tárgyalások menetéből nehéz arra következtetni, hogy a magyar miniszterelnököt megvették.

Az orosz elnök megerősítette, hogy mindig kész párbeszédre francia kollégájával, de Macron nem látja értelmét.

A francia elnök szerint Orbán Viktor volt az ötletgazda, a német kancellár pedig saját történettel állt elő.

Moldova és Ukrajna gratuláltak egymásnak.

A francia elnök és a német kancellár mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország legalább tízmilliárd eurót megkapjon a neki tényszerűen járó forrásokból.

Közös képet is megosztott a miniszterelnök.

The deal on tripling global nuclear power capacity was initiated by Emmanuel Macron.

A francia elnök Dubajban beszélt az izraeli helyzetről.

A miniszterelnök új videót osztott meg.

A globális nukleárisenergia-termelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezmény létrejöttét Emmanuel Macron kezdeményezte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Hidvéghi Balázs hangsúlyozta, amíg nemzeti kormány van, ez nem történhet meg.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.