Az ukrajnai helyzetről tárgyalt telefonon Putyin és Macron
Az orosz elnök a hivatali partnerének elmondta: el kell érni, hogy Kijev ne lövesse a zaporizzsjai atomerőművet.
Az orosz elnök a hivatali partnerének elmondta: el kell érni, hogy Kijev ne lövesse a zaporizzsjai atomerőművet.

Emmanuel Macron francia elnök Twitteren közzétett üzenetben búcsúztatta II. Erzsébet királynőt.

Ukrán partnere beleegyezésével tart kapcsolatot Putyinnal.

Emmanuel Macron francia elnök szombaton befejezte háromnapos algíri látogatását.

A látogatásra a függetlenségi háború befejezése után hatvan évvel került sor.

A francia elnök a várható gazdasági megrázkódtatásra figyelmeztette a lakosságot.

A nyugati hatalmak az ukrajnai nukleáris biztonság fontosságát hangsúlyozták.

Budapest főpolgármesterét végre együtt emlegetik politikai nagyvadakkal – őket is átverték.


Az EU új hatalomgyakorlási szisztémája gyarmattartó ambíciók szerint működik.


Azzal vádolják a herceget, hogy bűnrészes volt Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolásában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Itt az év első telitalálata.

Brüsszel diktálta, a Tisza Párt balos „szakértői” írták le, a pártelnök hajtaná végre – mutatott rá a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

Kocsis Máté szívesen hallana egy dalt a Momentum bukott elnökétől.

A mellékhatások és a mérgezések esélye drámaian nő.

Visszalép az Egyesült Államok a katonai beavatkozástól?

Washingtonban tárgyalt a dán és a grönlandi külügyminiszter.

Dánia és Ukrajna még 2024-ben írt alá biztonsági megállapodást.

A döntőbe jutás kérdése még nem dőlt el.

Az RB Leipzig Gulácsival és Orbánnal a pályán szerda este kezdte meg a tavaszi Bundesliga-szezont.

Sorra utasítják el a dél-amerikai húst az osztrák üzletláncok, és ezzel nemcsak a hazai gazdák mellett állnak ki, hanem komoly kérdéseket is feltesznek az egyezmény valódi áráról.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.