Egyre több cég tér át napelemes energiára a rendkívüli árak miatt
Még úgyis megtérül három-öt éven belül a beruházás, hogy időközben a napelemek ára is felment 50 százalékkal.
Még úgyis megtérül három-öt éven belül a beruházás, hogy időközben a napelemek ára is felment 50 százalékkal.
Csökken a nyugati fizetések vásárlóértéke: többszörösére nőtt a háztartások kiadása, de béremelésről szó sincs.
Steiner Attila: Azokban az országokban, ahol nem vezettek be hatósági energiaárakat, „durva és elrettentő” áremelkedések következtek be.
Szakmai szövetségük legalább tíz-, de akár húszszázalékos drágulást sem zár ki a szektorban ebben az évben.
Nyugat-Európában millióknak okoz nehézséget a számlák befizetése és a béremelések is elmaradhatnak.
Sztrájkolnak a pedagógusok Franciaországban.
Marokkó szigorúan szabályozná az energiaárakat.
Az állampolgárok azt szeretnék, ha az új kormány inkább a járvány elleni harcra és a nyugdíjak védelmére összpontosítana.
Energiahivatal: Novemberben Budapesten volt a legalacsonyabb a földgáz ára.
A román miniszterelnök megoldásokat ígért az ország legnagyobb műtrágyaüzemének leállása kapcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.