Tetemes esőmennyiség szakadt Erdélyre, több száz háztartás került víz alá
Az elmúlt huszonnégy órában négyezer-háromszáz katonai tűzoltó segédkezett több erdélyi megyében a károk elhárításában.
Az elmúlt huszonnégy órában négyezer-háromszáz katonai tűzoltó segédkezett több erdélyi megyében a károk elhárításában.
Teljes erővel törekedjünk arra, hogy akkor is itt legyünk sok-sok millióan határon túl és innen, amikor már a létünk lesz a tét.
Dresch Mihály a népzene hatalmáról és a rendszerváltásról is beszélt.
Az esperes az összetartozás mellett az összetartás fontosságára is felhívta a figyelmet, rámutatva, hogy ez aktív cselekvés.
A brit királyi családnak erdélyi magyar gyökerei is vannak: a király szépanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született.
Román hisztéria a székely himnusz és a magyar államfő pünkösdi üzenete miatt.
Bonchida jó példák sokaságát mutatja a helyreállítási munkálatoknál – közölte a miniszterelnök-helyettes.
A köztársasági elnök ellátogatott Orbán Balázs író, költő, néprajzi gyűjtő sírjához is.
A szentmise utáni napon a zarándokok tovább indulnak Gyimesbükkre.
A testület ugyanakkor üdvözli azt az oktatási programot, amelynek célja a magyar nyelv és kultúra erősítése és megőrzése a csángómagyarok körében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magdeburgi katedrálisban gyászszertartáson emlékeztek meg a karácsonyi vásáron történt támadás áldozatairól.
Az új vezetés azt közölte, hogy ezzel a lépéssel a szíriai népnek a békét és a stabilitást megteremtő nemzetközi kapcsolatok kiépítésével kapcsolatos óhajának kívántak eleget tenni.
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Gyollai Dániel csodagólja is kellett a Glentoran győzelméhez az északír élvonalban.
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Bayern győzelmét követően a klub bejelentette, hogy a mérkőzés utáni karácsonyi program elmarad.
Az utolsó évad 2025-ben érkezik.
Szentkirályi Alexandra és Böröcz László számolt be az akcióról.
A cél az, hogy a képződő hulladék a lehető legnagyobb arányban nyersanyagként hasznosuljon újra.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója kijelentette: a szaúdi hátterű elkövető célja a félelemkeltés, a karácsony mint keresztény ünnep meggyalázása volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.