Nehéz évük van a gabonatermesztőknek
A világpiacon az áresést ismét drágulás követte, ahogyan a hazai felvásárlási árak is emelkedtek.
A világpiacon az áresést ismét drágulás követte, ahogyan a hazai felvásárlási árak is emelkedtek.
A felvételizők SMS-ben értesítést kapnak, ezzel párhuzamosan pedig a Felvi.hu oldalon tájékozódhatnak.
A hivatalos eredmények még váratnak magukra, de valószínűsíthető, hogy Duda kétszázalékos előnnyel nyerhet.
Az Emmi abban bízik, hogy a javulás trendszerű marad, és tükrözi az oktatási rendszer fejlesztésére fordított kormányzati erőfeszítéseket.
A Miskolc 103,8 MHz körzeti rádiós frekvencia közösségi használatára kiírt pályázati eljárás nyertese az egyedüli pályázó Karc FM Média Kft.
Úgy tűnik, a Demokrata Pártnak egy jelölőgyűlés megszervezésébe is beletört a bicskájuk. Az amerikai sajtó értetlenkedve fogadta, hogy a párt késlekedik az eredmények közzétételével.
Az olaszországi regionális választásokon a Matteo Salvini vezette pártkoalíció Calabriában leváltotta a korábbi baloldali vezetést, míg ugyanez Emilia Romagnában nem sikerült.
A cégvezetők főként az operatív programoknak és a lakástámogatásoknak tulajdonították a 2019-ben elért kedvező eredményeket.
Most először az is előfordult, hogy a legjobb tizenhat közé csak az öt legnagyobb bajnokságból – angol, német, olasz, spanyol és francia – jutottak be csapatok.
A péntek délelőttig beérkezett végleges választási eredmények alapján a Boris Johnson vezette konzervatívok legalább 364 fős frakciót alakíthatnak az új alsóházban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Felmerült a bűncselekmény gyanúja.
Huszonhárom embert szállítottak kórházba.
Számítunk a véleményére!
Megnéztük azt is, mi a helyzet a többi politikai párttal.
Megszólalt Moszkva.
A Kreml szóvivője megerősítette, hogy a csúcstalálkozó előkészítése „komoly munkát igényel”.
Azon gúnyolodott Weber, hogy az alaszkai csúcs sem hozott eredményt.
Rohamot indítottak a vállalkozások.
Hungary's Prime Minister posted a statement on his social media page about the planned meeting between Russian President Vladimir Putin and U.S. President Donald Trump in Hungary.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Olaszországban adott exkluzív interjút.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.