Négy az egyben: „morzsa - progresszív bisztró, kézműves pékség, speciality kávé, bor
Jó helyen van az a Michelin tányér, semmi kétség.
Jó helyen van az a Michelin tányér, semmi kétség.
A Keszegsütő története Miskolcról indult, azóta is nyitnak és zárnak egységeik.
Varga Sándor, a friss Michelin-csillagos 42 Restaurant tulajdonosa tanulópénzről és a jó vidéki éttermek szerepéről.
Az erdélyi vendéglátás a kétezres évek első évtizedének végén érte el azt a szintet, ahol az anyaországi tartott a rendszerváltás idején.
Az olasz gasztronómiai hagyományokat ismerheti meg a nagyérdemű hétfőtől vasárnapig.
A „Baba Ganush” ételválasztéka könnyen áttekinthető, csirke-, bárány- és borjúhúsételeket kínálnak.
A beltér igényes, elegáns, a belsőépítész remek munkát végzett.
A Memoriae étterem elérte célját. Pap Zoltán séf arra hívja az olvasót a honlap beköszöntősoraiban, hogy „alkossunk együtt szép emlékeket”.
Az első, ami lenyűgözi az ide betérő vendéget, az az épített környezet.
Maga az étterem kívülről-belülről egyaránt remekmű.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Érdemes havas esőre, havazásra készülni.
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett.
Mi köze a politikának a pszichiátriához? Jó esetben semmi. Ám ez most nem jó eset.
Megrázó nyilatkozatot tett a Magyar Nemzetnek egy Magdeburgban élő magyar nő a terrortámadás után.
Aranyköpések az utca emberétől.
Kifejezetten színes a felhozatal.
Nem zörög a haraszt…
A feljutó helyen telelő Kazincbarcika vezetőedzője, Erős Gábor szerint a magyar edzők több türelmet érdemelnének.
Több mint százmillió amerikai kel útra a karácsony és újév körüli időszakban – derül ki az amerikai autóklubok szövetségének (American Automobile Association - AAA) előrejelzéséből.
Az elnökség ideje alatt számos kulturális eseményre és kiállításra került sor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.