A nagybányai kakas: Gallo bistro

Maga a város, mint ahogy az egész bányavidék, fontos turisztikai célpont volt már a magyar időkben.

A Nagybánya a maga 108 759-es lélekszámával a tágan értelmezett Erdély nyolcadik legnagyobb városa a legutóbbi, 2021-es népszámlálás adatai szerint, Kolozsvárt (286 598), Temesvárt (250 849), Brassót (237 589), Nagyváradot (183 105), Aradot (145 078), Nagyszebent (134 309) és Marosvásárhelyt (116 033) követően s egyben a legkisebb a százezres nagyvárosok közül, sorban a következő, a szinte szomszédos, 60 kilométerre északkeletre fekvő Szatmárnémeti „mindössze” 91 520 lelket számlál.

Maga a város, mint ahogy az egész bányavidék, fontos turisztikai célpont volt már a magyar időkben, hála fekvésének s városhoz közel eső, 1307 méter magas Rozsály-hegy nyújtotta csodás túraútvonalaknak. (Lásd erről a Hazajárók honlapját!)

Nagybánya elrománosítása a jól ismert képlet szerint zajlott, felhúztak a magyar történelmi város köré még kettőt-hármat, s betelepítették nagy részben Kárpátokon túli románokkal. A tragikus asszimilációról melynek eredményeként a magyarság részaránya a 1910-es 80 százalékról a jelenlegi tíz százalékra csökkent, és a helyi magyar közösség megmaradási törekvéseiről érintőlegesen szóltam már a „The Buffet” nevű étteremmel foglalkozó írásomban.

A legfontosabb látnivalókat a Hunyadiak korában épített Szent István-toronytól a XVIII–XIX. század hangulatát hordozó régi főtérig a magyar időkben kialakult történelmi központ nyújtja, akárcsak a már felsorolt történelmi nagyvárosainkban. S ez áll részben a vendéglátó-palettára is.

A hajdani főtéren vagy annak vonzáskörzetében működik többek között a Dolce vita, a Söröshordóhoz címzett csárda, a Millenium, az Oak, a Lumiere és a Liberty étterem, a város leghangulatosabb és legszínvonalasabb gasztropubja, a Log Out, s pár percnyi sétára, a Zazar patak túlsó oldalán a Teleki-ház szuterén termében a magyar kultkávézó, a Colonello.

Tény viszont, hogy az újonnan épült szocreál városnegyedek tömbházainak földszinti üzlethelyiségei is több színvonalas éttermet rejtegetnek, hogy mást ne mondjak, a rövidke Iskola (Scolii) utca, akárcsak a hasonló hosszúságú és szinte azonos nevű szegedi Oskola utca, tucatnyi vendéglátóegységet integrál a város egyik legjobb olasz vendéglőjétől, a L’Ancora-tól a részben szintén melegkonyhás olasz, de inkább fagylaltokra, desszertekre hangolt Bounissimo-ig. De találunk az új negyedekben megannyi kávézót, pubot, új hullámos pékséget és nemzetközi vendéglőt is.

A Gallo beltere

Utóbbiak közé tartozik a nemrég elköltözött, s a hely Facebook-oldalán közeli újranyitást prognosztizáló Gallo bistro is. Az új lokációról közzétett néhány fotóról sejthető, hogy a beltér éppoly igényesen berendezett, hangulatos lesz, mint a korábbi, ahol múlt hónap végén jártam. Vélhető, hogy itt is kiállítják majd a berámázott festményeket, az összekötött lábú báránytól, kulináris csendéleten át a kissé morbid, zöldségekből összeállított nemes úrnak az elmúlt századokat idéző képéig. Hogy a deszkából készült cégért, amibe belevésték, majd beleégették a hely nevét, illetve ikonját, a kakast, kiteszik-e ismét, azt még nem tudni. (A „gallo” ugyebár a kakast jelent spanyolul.)

A környezet egésze, beleértve a bútorzatot a boldog békeidőket idézte. A falra szerelt polcokon borosüvegek pihentek, ezek az említett fotók tanúsága szerint ismét főszerepet kapnak majd a dekorációban.

Az asztalon korrekt minőségű olívaolajat és balzsamecetet talált a vendég dizájnos tartóban, továbbá szemgyönyörködtető, stílusos só- és borsdarálót. Kellemes háttérzene szólt.

A dicséretesen szűk étlapon  tizenhat fogás szerepelt. Nem lenne rossz, ha az új változatot a hagyományos előétel, leves, főétel, desszert tagolás szerint strukturálnák. Mert május végén nem ezzel találkoztunk, az első hét felsorolt étel egyfajta egyveleg volt, amiben akadt előétel, leves, köret és főétel egyaránt, majd a „specialitások” következtek, többek között vargányakrémleves, zöldségekkel wokozott marhabélszín, báránycurry sáfrányos rizzsel, vagy pankomorzsás mangalicatarja parasztos burgonyával és házi savanyúsággal. A két desszert – tarte és krémes – a közelgő költözés okán ottjártunk idején nem volt kapható, helyette sajttortát ajánlottak, amit elfogadtunk.

Az itallapon borok nem szerepeltek, de vélelmezhető a dekorációból, hogy a borszelekció igényes. Nem érdeklődtünk a borok iránt, mivel a mindkettőnknek vezetni kellett még. Az Asahi portfólióból tartanak 14 sört, a töményitalok között akad néhány minőségi tétel.

A kiszolgálás udvarias, kedves.

 

A pacallevest élvezhetőnek ítéltük, itt nem játsszák el azt a mesterséges áremelést, hogy nem tesznek a levesbe elegendő tejfelt, hogy az ember rendeljen mellé s így még hozzáadjanak néhány száz forintnak megfelelő lejt a számlához. Viszont az ízkép bátortalannak bizonyult, erősíteni kellett mind a só, mind a sav tekintetében, hogy a végeredmény élvezhető legyen. A pacalmennyiség megfelelő, a csíkok állaga nemkülönben.

 

A konfitált sertésoldalas puha, élvezetes, a mártás, amivel bevonták a húst, késztermékgyanús, viszont nem rossz, a mellé adott tartárszerű fokhagymamártás érthetetlen, nem odaillő, valamiféle zöldsaláta sokkal inkább passzolt volna. A krumpli nem mirelit, ami értékelhető, viszont szottyadt, átlagos háziasszonyi produkció.

 

Az erdei gyümölcsmártással kísért sajttorta álomfinom, egyike legjobbaknak, amit valaha kóstoltam.

A Gallo bistro a város jobbacska éttermei közé tartozik, szívesen betérnék hozzájuk máskor is, azzal együtt, hogy a főétel nem volt minden elemében meggyőző.

Elérhetőségek:

Gallo bistro

Nagybánya, Independentei 4.

Telefonszám: [phone]

Honlap: https://www.facebook.com/RotisserieArtizanala/

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila