Kocsis Máté üzent a jobboldali szavazók halálát kívánó Raskó Györgynek
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy 2026-ban odaküldik az óbaloldalt és az újbaloldalt, ahová való.
A Fidesz frakcióvezetője elmondta, hogy 2026-ban odaküldik az óbaloldalt és az újbaloldalt, ahová való.

„..mi, az Európai Unió vezetői elkötelezettek vagyunk közös gazdasági jólétünk biztosítása, versenyképességünk növelése... mellett.”

A volt olasz miniszterelnök a pénteki budapesti EU-csúcson is részt vesz.

Nem Marta Kos volt Szlovénia első választása a bővítési biztos posztjára

Sauli Niinistö egykori finn államfő egy olyan jelentést készített Brüsszel megrendelésére, amely egy centralizált EU-t körvonalaz, és amely széles körű hatáskörökkel rendelkezne a biztonsági kérdések terén.

Folytatódik a menekültügyi rendszerrel kapcsolatos ítélet körüli zűrzavar.

Maros Sefcovic szlovák biztosjelölt meghallgatása során tartott beszédében három fő célt emelt ki: az EU versenyképességének fokozását, az uniós vállalkozások védelmét a tisztességtelen gyakorlatok ellen, valamint az EU szövetségeinek erősítését.

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Európai Unió lehetséges legjobb Aaa adósosztályzatát a Moody’s Ratings.

Unlike many EU states, Hungary has barred entry to people from foreign cultures to enter, pursues a family-friendly policy and is a conservative island in the liberal European ocean, the prime minister said.

Magyarország az Európai Unió számos más tagállamával szemben nem engedte be az idegen kultúrához tartozó embereket, családbarát politikát folytat, és egy konzervatív sziget az európai liberális óceánban – jelentette ki a miniszterelnök.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ugyanakkor szembe kell nézni egy komoly kihívással.

A miniszterelnök egy kedves gyermekkori emlékét is felidézte.

Véget ért az expedíció, de szerencsére nem történt tragédia.

A magyar emberek kifejezhetik nemtetszésüket.

Az elkövető szökésben van.

Bakondi György szerint egyre több ország ismeri fel, hogy a brüsszeli migrációs paktum zsákutcába vezet.

Az incidens megbénította a térség vasúti forgalmát, több vonatot eltereltek.

Caoimhin Kelleher kivédte Cristiano Ronaldo tizenegyesét, ám a hosszabbításban Portugália 1-0-ra megnyerte a meccset.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya egyszerre tűnt fáradtnak és megkönnyebbültnek.

A Puskás Akadémia támadója elárulta, megfordult-e a fejében, hogy les miatt elveszik a gólját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.